A szőnyi béke.

Full text search

A szőnyi béke.
A béketárgyalások egész nyáron át elhúzódtak s csak szeptember 13-án nyertek befejezést. A szőnyi békének egyik pontja értelmében a ratifikált példányok kicserélése végett küldött követek egyike sem hagyhatja el hamarább császárja területét, mint a másik, hanem bizonyos napon találkozzanak Almás és Szőny között. (Millenn. Tört. VI. 397.)
A szőnyi béke huszonöt évre biztosította a békét a hadviselő felek között, de azért a végbeliek között napirenden voltak a kisebb csatározások.
1636 vége felé 4000 budai török Győrig portyázva, négy falut elhamvasztott, ötven embert leölt és hetvenet foglyul ejtett. 1641-ben Kisbérnél a törökök négy hajdút levágtak, ötöt és a velük volt két asszonyt foglyul ejtették. Az 1642-iki békealkudozások okmányai szerint Komárom vármegyéből harminczkét embert vittek rabul s rabváltságért 7582 forintot fizettek a törököknek. (Gyulai Rudolf i. m. Tört. Tár 1885. 580.)
IV. Murád szultán halála után a béke megerősítése, valamint a végbeli zavarok elintézése végett a porta Oszmán aga kapucsi basát küldte Magyarországba, a ki a többi török kiküldötteivel együtt 1642 január 12-én Szőnyben megkezdte az alkudozásokat Lippay György, Esterházy Dániel, Mikulich Tamás és Szunyogh Gáspár királyi biztosokkal. Az alkudozások csakhamar véget értek és 1642. márczius 19-én húsz évre újból megkötötték a békét.
De ez a második szőnyi béke a végbeli viszonyokon mitsem változtatott, mert a hódoltsági falvak ügyét újabb tárgyalásokra halasztották. (Millenn. Tört. VI. 476.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me