Telkibánya.

Full text search

Telkibánya.
Telkibánya nagyközség 269 házzal, 1419 magyar lakossal, Postája helyben, táviró-állomása Hidas-Németi. A községben van Wallis Ilona grófnő kőedénygyára, melynek bérlője Fiedler Gyula.
A gyártelep alapját körülbelül hetven évvel ezelőtt néhai Bretzenheim Ferdinánd herczeg vetette meg, ki alig jövedelmező nagy erdőségek birtokában lévén, a fának részben való értékesítése czéljából a hajdan ezüstbányászatáról hires községben porczellángyárat állitott fel. E gyárból akkoriban kitünő műizléssel készitett pompás porczellán edények kerültek ki, melyekből néhány még ma is látható a sárospataki várban. A gyár első bérlője a herczegnek Mayer nevü igazgatója volt, utána következett Moll József kassai, azután Friedmann bodókő-váraljai, később Martini és Gerhard kassai lakosok, míg a gyár végre hosszabb kisérletezés után Fiedler Gyula szakavatott kezeibe ment át, ki jelenleg csakis kőedény gyártásával foglalkozik. A gyártáshoz szükséges agyagot a Boglyos nevü pagonyban fekvő és bányaüzemben tartott tárnából nyeri és ez anyagot a Bózsvavölgyben levő két agyagmalomban őrölteti. E malmokat vizi erő hajtja, azonban kisegitőül megfelelő gőzgépet is alkalmaznak. A gyár a mai igényeknek megfelelően van berendezve és 1895-ben körülbelül 35,000 frt értékü kőedényt készitett.

ALSÓ-KÉKED. – MELCZER BÁRÓNŐK KASTÉLYA.
(Saját felvételünk)
A Telkibánya fölötti hegységben félkörben szétszórva nyilnak a Veresvizbánya, a Máriabánya, az András-huta és a kaolinbánya, mely a telkibányai kőedénygyárat látja el anyaggal. Alatta fekszik az u. n. „Aranytörő” még abból az időből, mikor itt arany- és ezüstbányászatot üztek. Most a telkibányai kőedénygyár kaolintörő malma van itt felépitve.

NÁDASD. – KOVÁCS GÉZA KASTÉLYA.
(Saját felvételünk)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me