A klasszikus időmértékes verselés
A klasszikus időmértékes verselés
A szótagmérés hagyományos, sorozatosan ismétlődő egységei a szóhatároktól független, meghatározott szótagszerkezetű verslábak. Ókori eredetű, magyarosan ejtett nevük mellett megemlítjük 18-19. századi magyar "becenevüket" is, amelynek érdekessége, hogy hangzásával a megnevezett ritmusképletet utánozza. A verslábak képletében a hosszú szótagot vízszintes vonalkával /-/ a rövidet félkörrel /u/ jelöljük.
A verslábakat többféleképpen csoportosíthatjuk. Vannak 2, 3, 4 szótagú verslábak. Ritmikai szempontból a rövid szótag időtartama számít viszonylagos időegységnek (1 mora), a hosszú szótagé ennek kétszerese (2 mora). Így az egyes verslábak ritmikai időtartama 2, 3, 4, 5, 6 mora lehet. A vegyes szerkezetű verslábakban a hosszú szótag kiemelkedő, erős helyzetben van (iktus vagy lüktető). Ez a szótaghelyzet határozza meg a versláb lejtésirányát. A lüktetővel kezdődő verslábak (pl. a trocheus, a daktilus) ereszkedő lejtésűek. Ennek fordítottja az emelkedő lejtés (pl. a jambus és az anapesztus esetében). Emelkedő lejtésű, 7 szótagú jambusi sorfaj például az anakreóni sora: u – / u – / u – / u. (Szövegpélda Csokonaitól: A rózsa szép virágszál.) Az egynemű szótagokból épülő verslábak (például a pirrichius és a spondeus) lejtés szempontjából semlegesek, éppen ezért többnyire helyettesítő verslábul szolgálnak.
A verslábnál nagyobb, ismétlődő ritmikai egység a dipódia vagy lábütem (két versláb szorosabb kapcsolata) és a kólon (verslábakra nem osztható, meghatározott szerkezetű szótagtömb). Magyarul is kedvelt formaelem például az adóniszi kólon: – uu – – (Kettős példája Nemes Nagy Ágnestől: Fönt meg a felhők szállnak az égen.)
Kólonokból alakult kötött sormértékek alkotják az ókori görög költőkről elnevezett, meghatározott szerkezetű klasszikus strófákat (szakaszmértékeket). A magyar költészetbe is átkerült három legismertebb változat: 1. a szapphói strófa (pl. Virág Benedek: Békesség-óhajtás, Berzsenyi Dániel: Búcsúzás); 2. az alkájoszi strófa (pl. Batsányi János: Tűnődés, Berzsenyi Dániel: Fohászkodás); 3. az aszklepiadészi strófá (pl. Berzsenyi Dániel: A közelítő tél, Horác).
Az ókori költészetben kevésbé kötött, változó szerkezetű és szótagszámú sorfajok is kialapultak. Ilyen több változatú lábvers például a hexaméter, amely hat, alapvetően daktilusi lejtésű verslábból áll. Általános képlete: -uu/-uu/-uu/-uu/-uu/--u. Közeli rokona, gyakori versalkotó társa a pentameter, amelynek harmadik és hatodik verslába helyén csak egy-egy hosszú lüktető maradt: -uu/-uu/-//-uu/-uu/-. A hexameter és a pentameter hagyományos kapcsolatát disztichonnak, párversnek nevezik. Disztichonokban szólal meg például Kölcsey Ferenc Huszt c. epigrammája.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
