A belpolitika

Full text search

A belpolitika
A belpolitikai konszolidáció gróf Teleki Pál és gróf Bethlen István miniszterelnöksége alatt valósult meg. A Nagyatádi István nevével fémjelzett korlátozott földreform a politikai kedélyek megnyugtatása felé hatott, akárcsak a különítményesek terrorakcióinak Teleki által végrehajtott és az antant által követelt beszüntetése is. Ezzel véget ért a lakosságot sújtó vörös-, majd fehérterror közel kétéves időszaka.
Bethlen megteremtette a konzervatív erők hatalmának feltételeit. A Keresztény Nemzeti Egység Pártból és a kisgazdapártból létrehozta a Horthy-korszakban szinte végig egyeduralkodó politikai formációt, az Egységes Pártot. 1921-ben kompromisszumot kötött a baloldal képviselőjével, a szociáldemokrata párttal. Emellett csökkentették a szavazásra jogosultak számát is. A fenti lépések miatt Magyarországon csak elvileg létezett többpártrendszerű demokrácia. Hiába működhettek az ellenzéki pártok, a politikai rendszer sajátosságai miatt hatalomra nem kerülhettek. A törvényhozói hatalom működésének stabilitását a felsőház életrehívása volt hivatott biztosítani.

Horthy Miklós kitünteti azokat a kapufaragókat, akik székelykaput készítettek számára

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir