Tompa Mihály: EMLÉKEZET. | Verstár - ötven költő összes verse

EMLÉKEZET.

Rég futok már, messzejártam,
Hegy, völgy, tenger áll utánam ...

Minek vinnél oda vissza

Engem, oh emlékezet!?

Mutogatván még szememnek:

Amit látni nem szeret!

Nékem is nyílott az élet,
Szivem bízott, hitt, remélett.

Érzelemben, áldozatban

Gondolá a lét becsét;

S visszavenné mostan, amit

Bálványára elfecsélt

Sorsom volt-e zord, kietlen?
Vagy bú-kórság lakta keblem?

De a multban a való sem

Birta boldogítani!

Hát most, annak elmosódott

Távol lengő árnyai?

Ha a napnak vége ... vége ...:
Vesszen ég, föld vak sötétbe!

Mért lássunk a multba, melyet

Elvesztett már életünk,

S tőled, oh lassan fogyó hold,

Nem lehet felejtenünk!

De fussunk a pályatéren!
Igy, vagy ugy majd vége lészen ...

És a sirtól visszanézvén,

Azt mondjuk mindannyian:

Egész élet hasztalanság!

Feküdjünk le, - este van!

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!