Tompa Mihály: ELEIMNEK. | Verstár - ötven költő összes verse

ELEIMNEK.

Eleimnek kisded háza,
Békeséggel fölruházva!

Hol bölcsőm is ringott egykor

S fürge lábam futosott:

Csak növeld agg napjaimra

Kertedben a gyámbotot!

Amint vágyban és reményben
Küszöbödet által-léptem,

Hogy kikisért és megáldott,

Aki legjobban szeret:

A világban nem találok

Nyugodalmat, örömet!

A kép, mely úgy csábit távol,
A remény, mit szívünk ápol;

Fellegjáték, mely eltorzúl,

Köd, mit a szél elvere;

Valót adtam a reményért,

De búsit is a csere!

Csendes hajlék, téged látlak
Lombja közt az ákácfáknak;

Kéményednek kéklő füstje

Az ég felé kanyarog ...

Otthon vannak az enyémek!

Mért, hogy én is nem vagyok?!

Ott az udvar, ott a kis kert,
Benne minden fűszál ismert;

Gyermek-képe, ifju álmak

Szép emléke mindenütt ...

Ah, mig köztem és közöttök

Idő és tér nem feküdt!

Öreg apám szánt, vet, munkál,
- Többet ér még mindnyájunknál -

Édes anyám imádkozva

Viraszt fel sok éjjelen,

S fohász, munka mindazért, hogy

Az én dolgom jó legyen.

Világ gyult már őszi estén,
Mintha látnám, mintha lesném:

Mit csinálnak ...? olvasgatják

Kedves fiok levelét ...

S még soká, a sötétben is

Csak rólam folya beszéd.

Akik vélem be nem teltek:
Várjatok csak, áldott lelkek!
Mint a tengerek hajósa,
Ki a földet meghajózza:

Haza felé közeledem,

Mentűl messzebb haladok;

A szivem visz, - nem sokáig

Lesztek immár magatok!

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!