Tompa Mihály: HALMON ÁLLOK ...
Legel távol mezőkön;
Ugy tetszik ott vagyok megint:
Patak, rét, sík előjön.
És mintha színám illatát.
Szellője rám fuvalna ...
Ez a halom, hol én állok,
Az emlékezés halma.
Hátam megett az évek,
Mióta e tájt elhagyám:
Nagy erdővé növének.
És mig tovább, tovább jövök,
Összébb borúl az ága,
Takarván a szép sik mezőt
Mindinkább köd- s homályba.
Egész addig kilátok:
Hol a játszó gyermek körűl
Pillangók és virágok.
Mosolygó menny, szép gyermekarc,
Repeső sziv, virág, dal:
Miért is nem kisértek a
Földi pályán ti által?!
Az ifjoncnak kezébül;
Fényes, tündér világba lép,
Mely álmain felépül.
Sápadt az arc, a sziv dobog,
Mégis szebb lett az élet:
Csillag s zene, szellő s patak
Új értelmet nyerének.
Izgalmasan, de szépen;
Csalódásban ha lész beteg:
Meggyógyul a reményben.
S reá, kétség s küzdés között,
Amellyel vítt s csatázott:
A szerelem szövétneke
Hint meleget, világot.
Mi később jő utána:
A szép, de mult időknek az
Csak viszhangja, csak árnya.
Remélő sziv, hivő kebel,
Az ifjuság zajával:
Miért is nem kisértek a
Földi pályán ti által?
És tágult láthatárom?
Hogy lássam a távol mezőt,
Ha látnom kell kopáron!
Mit a fénykör, mellyel magát
A büszke ész ruházza?
Ha oda van ábránd, remény,
Az élet s sziv zománca!
Boldogságnak nagy titka;
Boritva van lágy zöld mohval,
A zord kemény kőszikla.
De az élet hideg, kopasz
Valóságot mutat csak;
S a sziv a mult felé fordul,
Hol könnyülhet, mulathat.
Lelkem, ha néz felétek:
- Honnan régen elköltözém -
Távol kéklő vidékek!
Bár a nap ott ragyogna rám,
Szellőd felém fuvalván ...
De messziről látlak csupán,
Az emlékezés halmán.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir