József Attila: [TÖREDÉKEK] | Verstár - ötven költő összes verse

[TÖREDÉKEK]

Nyári, könnyü szellők,
lányok közt szökellők
szoknyákat libbentők -

játsztok a bokorban,
szalmaszállal porban
boldog gyermekkorban.

Hizlalt eső kapirgál
a vastetőn -
csak kotyogj, vén tyúk s immár
költsd ki az én időm.

Te drága anya, tojj s költs
tojásokat,
aranyos, kék, piros, zöld
gyönge nappalokat!

S én addig várok. Pénzem
nincs semmire.
Szivem ver és ráz; érzem,
hogy' száll a pihe.

Ráz, ver. Borongva, hetykén
elhallgatom.
Ez a csavargó gondja
a lukszusvonaton.

Esik, esik fecsegve
s hol ott, hol itt,
mint hálót hal, szelecske
rángatja szálait.

Hétért - magamat kérdem -
adsz-e hatot?
Játszom. Azé az érdem,
ki játszhatott.

Tollászkodik a sárga lomb
A mennyek langy asszonya hervad
s az ellágyuló őszi talajon

Az ellágyuló őszi talajon
végighever a hervadt levegő

távol tar ágak szerkezetei
tartják keccsel az üres levegőt.

Nedvesedik mélán az elhagyott
homokbánya, nagy fekete lukak
lélegzenek s a kezdő csillagok
békadudára járják táncukat

Lesz-e nap holnap, mely békét igér?
És végre munka, mely nem gyötrelem!...
Az ágakról, mint fátyol, lóg a szél,
a szürkület. Én nagyon szeretem.

A csipogó árnyakból fiókáit
összegyüjti a szürkület.
Már ég a lámpa, de még nem világit -
ami fehér volt, szürke lett.

Az ég szine, mint könnyü női ingben
kék s rózsaszin selyempapir.

1934

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!