Arany János: III.
Vissza sátorába intézte menését,
Elvonult a sátor benső rejtekébe,
Künn maradt ellenben térdepelő népe.
Szög haját megkente illatos kenettel,
Arany koronáját a fejére tette,
Aranyos kéziját balkezébe vette.
"Örvendj, népem, örvendj ! adj hálát Uradnak!
Adj hálát az élő, egy, igaz Istennek;
Mert megadta végét a veszedelemnek.
Népem orvosává engem felavatott:
Jertek el! lássátok s higyetek nevében:
A keresztyén népek igaz Istenében."
Pázsitos szép helyre a népet vezette,
Tegzéből nyilat tön a felvont idegre,
S inte mindnyájoknak: térdepeljenek le.
Ment tovább s megálla egy dombosabb helyen,
Kézivét koronás feje fölé tartá, -
Pendűlt a feszes hur, mikor elpattantá.
Mint egy futó csillag tündökölt reptében,
Majd leszállt a földre szárnyasuhogtatva,
Szigonyáig fúrta fényes hegyét abba.
S ím egy fűlevél van kopótyuja alatt:
Ismeretes fűnek volt az a levele,
Melynek a nép száján keresztfű a neve.
Füvet adott Isten csodálatosképen,
Melytől enyhülést vesz a dühös nyavalya
S megszűn öldökölni a halál angyala."
Ismeré azt a nép, szedett abból menten,
Szájról-szájra terjed híre a csodának:
A sir szélin állók visszafordulának.
Régi medre közzé visszatért folyása,
Házakban az élők folyvást szaporodtak,
Megsiratva mentek földbe a halottak.
Hite megerősült igaz istenében,
Nem sovárga többé pogány áldozatra,
Lelketlen kövekre, vagy forrás-patakra.
A "keresztfű" helyett ada másik nevet:
Felragadt az uj név s a füvet ma is még
Szent László füvének híja a magyar nép.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir