Attila védvonal | Száz Magyar Falu

Attila védvonal

A község lakossága a második világháború szörnyűségeiről a rádió, az újságok, a mozi, különösen pedig a bevonult és frontszolgálatot teljesítő szeretteik útján 1941-től folyamatosan tájékozódott, ám az igazi megpróbáltatások 1944 tavaszától kezdődtek. A Budapesten dolgozók naponta átélték a fővárost ért angolszász bombatámadásokat, a falu népe bénultan szemlélte a közel hatvan isaszegi zsidó család vagyonából való kiforgatását és szégyenletes elhurcolását. Természetesen azt akkor még nem tudták, hogy a haláltáborok borzalmai várnak ezekre a szerencsétlen idősebb férfiakra, a nőkre, a gyermekekre, és többet az életben sohasem látják vissza a sarki fűszerest, a fakereskedőt, a rőföst, a feleségeiket s gyermekeiket.

A keleti front közeledtével a német-magyar hadvezetés hozzálátott az ország fővárosát körülvevő védelmi állások kiépítéséhez. Isaszeg térségén is keresztülhúzódott a Budapestet keletről védő úgynevezett Attila vonal első és második árokrendszere, melynek munkálatait augusztus hónapban kezdték meg. Mintegy ötszáz katona- és polgári ruhás lengyel férfit hoztak a faluba, akiket a koronauradalmi erdőben felállított barakkokban helyeztek el. Szeptemberben aztán további több száz (elsősorban zsidó) munkaszolgálatost is a helyszínre vezényeltek a polgári lakosságot is tankcsapdák építésére kényszerítve. A több kilométeres vonalakon dolgozók közül több munkaszolgálatos és lengyel megszökött, amit a keretlegények terrorintézkedésekkel igyekeztek megakadályozni: a temetőben hat szökött magyar katonát végeztek ki.

Szeptember végén a hadvezetőség a lengyeleket Vécsi István községi bíró gondjaira bízta. A helyi lakosság rokonszenvvel kezelte a hazájukat elhagyni kényszerülőket, és élelemmel, ruhával segítette őket. Morgós főintéző az erdészetnél adott nekik munkát. Mindezek ellenére – a visszaemlékezők szerint – november végére már egy lengyel sem volt Isaszegen.

A nyilasok hatalomra jutásával felfegyverzett csapatot szerveztek a nagyközségben, de a lakosság józanságát nem tudták alapvetően befolyásolni. Csupán arra volt erejük, hogy baloldaliságáról ismert tizenkét személyt kényszermunkára elhurcoltak. Októberben a katonai hatóságok felszólították a lakosságot, hogy ürítsék ki a falut, ám ezt Isaszeg népe, élén Vécsi bíróval, megtagadta.

Októberben és novemberben súlyos bombatámadásokat élt át a község, sokan meghaltak, megsebesültek, számos ház elpusztult vagy súlyos sérülést szenvedett. A Katonapallagon, továbbá Isaszeg és Pécel között kiépített hatalmas aknamező a polgári lakosság határbeli mozgását is lehetetlenné tette. A falu népe rettegve várta a front közeledését.

A szovjet II. ukrán front (parancsnok: Malinovszkij marsall) kötelékébe tartozott a 7. gárda hadsereg (parancsnok: Sumilov vezérezredes). Feladatául jelölték meg a Budapestet keletről védő német-magyar haderő felszámolását és a III. ukrán fronttal együttműködve a főváros bekerítését. E hadsereg állományába tartozott a két gyalogos és egy lovas hadosztályból álló 7. román gyalogos hadtest (parancsnok Sava N. tábornok). A román alakulat nem vett részt a december 5-én megindult csapásmérő hadműveletben, hanem annak balszárnyán, a Dány-Isaszeg-Pécel vonalon kellett a főváros felé vonulnia.

A lendületesen előretörő támadó ékek december 12-én érték el Isaszeget, és a Kossuth Lajos utca-Templom u. 25. számú házig (Szathmáry-ház) nyomulva a település egy részét elfoglalták. Itt a 6. német hadsereg állományában álló 13. német páncélos hadosztály és a III. magyar hadsereghez tartozó 10., 12. gyalogos és az 1. páncélos hadosztály megmaradt részeiből álló egységek szívós ellenállásán a támadás megtört, a front a községben két hétre megmerevedett. Ez a polgári lakosságnak nagy pusztulást és rengeteg szenvedést okozott. Egy, az eseményeket átélő falubeli ezekre az időkre így emlékezett vissza: „Nappal a románok, este a németek jöttek be melegedni. Nekünk még a németek állítottak karácsonyfát.”

Az újabb támadásra december 26-án került sor, amikor is sikerült a támadó román egységeknek a Kálvárián, a Vár- és a Pap-hegyen kiépített erődrendszerből kiszorítani a német-magyar egységeket. Az üszkös romok között szenvedő faluban ezen a napon egy különös tragédia is történt: a hetek óta kimerülésig dolgozó dr. Benkó András orvos és felesége öngyilkosságot követett el, a falu orvos nélkül maradt.

Isaszeg nagyközségben 1944 karácsony másnapján, december 26-án, tizennégy napos utcai harc, ostromállapot után lett vége a háborúnak. Az utcán, a kertekben szerteszét temetetlen halottak, romba dőlt házak sokasága (ép ház alig volt a faluban), az istállókban, ólakban egy élő állat nem maradt.

A harcoló román egységek tovább haladtak Budapest felé, helyükbe átvonuló szovjet seregtestek érkeztek, a Katonapallagon és a Király-erdőben nagy barakktábor létesült kórháznak és pihenőnek.

Az élet irányítása az első hónapokban természetesen a román, illetve a szovjet parancsnokság kezében volt. Január első napjaiban létrejött a MKP isaszegi szervezete a Madách utca 15. szám alatt (ez a volt dr. Sáska-féle ház és rendelő), ezzel egy időben a többi politikai párt (Szociáldemokrata Párt, Kisgazdapárt, Parasztpárt) helyi csoportjai is megszerveződtek. Január 15-én Ragács (Rózsahegyi) János és Berbuch János vezetésével megalakult a Nemzeti Bizottság. A pártok megegyezésével átalakult a képviselő-testület és az elöljáróság, a vezetőket az első szabad választáson győztes kisgazdák adták. Rózsahegyi János községi bírót országgyűlési képviselőnek is megválasztották. Egymás után alakultak meg azok a szervezetek, amelyek az elkövetkező hónapokban, években a község életének újraszervezésében szerepet játszottak (Madisz, SZIM, Fékosz, Défosz, MNDSZ). A rendre

a Szabados Ferenc vezette harminctagú rendőrség vigyázott.

A szovjet csapatok legelőször is a vasútvonalat állították helyre (hatszáz isaszegi dolgozott ezen a munkán), és ez lehetővé tette a megalakított helyi közellátási bizottságnak az élelemszerzést. A nagy uradalmi erdőkben kitermelt fáért az alföldi falvakban cseréltek élelmet, a föld megmunkálásához igavonó állatot és a szolnoki cukorgyárban cukrot. A háború borzalmai azonban nem múltak el a front elvonulásával. Februárban a gödöllői állami telepeken lőszerkirakodás közben felrobbant több vagon, és az oda közmunkára kiparancsolt magyar lakosság (köztük sok isaszegi) soraiban rendet vágott a halál. A tavaszi munkák megindulása után a harcok idején a határban telepített aknák is szedték áldozataikat.

A meginduló élet jeleként ismét gabonát őrölt Toma Ferenc gőzmalma és Loncsár Antal vízimalma, a tavasz jöttével a parasztok hozzáláttak a szántáshoz-vetéshez, a kifosztott Haász-féle üzletet az Isaszegi Földműves-szövetkezet vette át, a hazatért munkaszolgálatos kereskedők (Ádler fivérek, Glück Géza, Hanofer Sándor) megnyitották boltjaikat, 1945 nyarán már tíz üzlet fogadta a vásárlókat. Márciusban az iskolában is elkezdődött a tanítás. Az orvosi teendőket előbb dr. Nikitics Endre MÁV-kórházi főorvos látta el, majd a fogsága miatt távollevő dr. Barabás helyett dr. Vázsonyi Anna lett a községi orvos. A Goldberger-gyár falujárói házról házra járva javították a háborús sérüléseket.

Isaszegen is teljesült a föld népének évszázados álma, a Kovács István elnök vezette földosztó bizottság ezer katasztrális holdat mért ki a koronauradalmi birtokból a föld nélküli cselédeknek és az egy-két holdas kisbirtokosoknak.

A háború utáni első években a lakosság bár roppant szerényen élt, az életöröm mégis visszaköltözött a faluba. Az infláció, az ellátás folyamatos gondjai ellenére a demokratikus szervezetek, jó érzékkel, sikeres folytatói lettek a háború előtti pezsgő társadalmi és kulturális életnek. Szathmáry Zoltánné (Juni Erzsébet) kultúrház céljára átengedte Besnyői utca 2. számú házát, ahol a színjátszók és a bálozó ifjúság talált otthonra. Újjáalakult a patinás dalkör, a sportegyesület, és megalakult az isaszegi horgászegyesület.

Az új és jobb életben reménykedő közérzület csúcspontja és egyben záróakkordja a centenáriumi rendezvénysorozat volt. A centenáriumi bizottság tagjainak (elnök dr. Barabás Géza, ügyvezető elnök Litkey István főjegyző, titkár Szathmáry Zoltán) és az őket támogató lakosságnak köszönhető, hogy az isaszegi rendezvények országos jelentőségű eseményekként vonultak be a köztörténelembe. A református templom megépítése, a helytörténeti és egészségvédelmi kiállítások megrendezése, az 1949. április 4-i ünnepség, mely egyben a nevezetes csata századik évfordulóját jelentette, sok ezer látogatót vonzott a nagyközségbe. Az iskola április 6-án, a kiváló fiatal tanár, Ladányi István rendezte Névtelen félistenek című műsorral és az iskolamúzeum megnyitásával adózott a tavaszi hadjárat dicsőséges emlékének.