II. SZÍN.
Hát senki sem tud rossz fiam felől?
Három hava, hogy már nem láttam őt.
Isten csapása nincs rajtam: csak ő!
Urak, szeretném feltalálni őt.
Londonba kell keresni; hallom, a
Kocsmák körűl jár éjjel-nappal; oly
Rossz czimborákkal, a kik féktelen
Csínt tesznek, a szűk utczákat elállják,
Őrt megverik, rabolnak, verekesznek,
S ő – pulya, balga ficzkó – büszkeséget
Lel abban, hogy ily népet pártfogol.
Két napja, felség, láttam herczeged’,
És az oxfordi ünnepély felől
Szóltam vele.
S mit mond rá a vadoncz?
Azt mondta, bordélyházba megy s a leg-
Olcsóbb leánytól keztyűt kölcsönöz,
Pajzsára tűzi és a legjelesb
Vitézeket kidobja érte a
Nyeregbül.
Oly vásott, a mily merész;
De mind kettőbül némi jobb remény
Csilláma tűn ki, mit későbbi kor
Tán jóra érlel. Nos ki jő?
Aumerle sietve jő.
Hol a király?
Mi baj, rokon, hogy oly |
Tartsa ég |
Tanútlanúl kivánnék szólani.
Hát menjetek ki s hagyjatok magunkra.
No hát, rokon, mi baj? | (Percy s a Lordok el.) |
Örökre itt |
Ragadva nyelvem, hogyha fölkelek
S szólok, királyom, míg meg nem bocsátsz!
Czélzott, vagy végrehajtott volt bünöd?
Ha czélba vett csak: légyen bármi bősz,
Hálád fejében megbocsátom azt.
Hagyd hát a kulcsot ráfordítanom,
Hogy senki, míg beszélek, meg ne lepjen.
Legyen. | (Aumerle az ajtót bezárja. York kün zörget.) |
Vigyázz, királyom! Áruló |
Nyomorúlt!
Elbánok én veled!
Megállj, uram |
Csak nyisd ki ajtód’, vakmerő király!
Hűségből kell személyed’ sértenem?
Nyisd meg hamar, különben betöröm. | (Bolingbroke kinyitja az ajtót. York belép.) |
No bátya, hát mi baj? Szólj, jőj magadhoz.
El vagy fuladva. Közel a veszély?
Hogy készületlen meg ne lepjen.
Olvasd |
Mit én, sietvén, el sem mondhatok.
Eszedbe jusson elsőbb, mit igértél.
Megbántam! – Oh ne olvasd ott nevem’.
Szivem kezemmel már egyet nem ért.
De egyetérte, mikor ezt irád!
Az áruló kebléből téptem ezt ki,
Királyom; bánatát csak félelem
S nem szülte hűség. Meg ne szánd! Kigyó lesz
A szánalomból s megmar sziveden.
Oh vakmerő, rút, undok árulás!
S oh áruló fiú hiv atyja te!
Te tiszta szép ezüst forrás, a melyből
Szennyes csatornát tör e vad folyam
S bemocskolá magát! Jóságod im,
Túlözönölve, bűnre vál fiadban.
De nagy hűséged mentségűl legyen
Megtévedett fiad bűnének.
Így |
S becsűletem kincsét gyalázata
Fecsérli el, mint a pazar fiu
Fukar apja kincsét. Hajh, becsűletem
Gyalázata holtával él csupán!
Vagy én gyalázott éltem’ elvetem,
Ha élhet ő, ily gyalázat után.
Hagyd élni őt: megöltél engemet:
Mert jó apát egy rossz fiú eltemet!
Uram király! az Istenért, bocsáss be!
Mi jajgató hang esd s kiált megint?
Asszony s nénéd az. Én vagyok, király!
Oh könyörűlj, szólj, nyiss ajtót nekem:
Oly koldus esd, ki nem kért soha még.
A színpad változik; s épen talál
Az a darab ránk: „Koldusnő s király.”
Bocsásd anyád’ be, veszélyes rokon,
Mert bűnödért fog esdni, fogadom.
S ha megbocsátsz, királyom, bárki kér,
Több bűn tenyészend e bocsánatér’.
Mind ép lesz, csak e rossz tagot lemesd;
De hagyd meg ezt, s utána vész a test.
Herczegné belép.
Ne higy e szívtelennek, óh király!
Ki rossz övéihez: hozzád is ál!
Mit akar e botor nő? emlein
Ily árulót nevelni föl megin’?
York! légy türelmes. Hallgass meg, királyom! | (Letérdel.) |
Ej néne! | (Föl akarja emelni.) |
Nem! Itéleted’ bevárom, |
S ne süssön rám öröm napfénye, nem!
A míg te nem szólsz, míg nem adsz vigaszt.
Rutlandom bűne nyom: bocsásd meg azt!
Anyámmal együtt hajtom térdemet. | (Letérdel.) |
Enyémet én im ellenökbe meg. | (Letérdel.) |
Vaj’ komolyan szól? Nézz arczára, nézz!
Játék, a mit mond! Nincs egy köny szemén;
Nyelvén kel a szó; szívbül jő enyém.
Kérelme bágyadt, nem bánná ha nem nyer;
Én esdve kérek, lelkemmel, szivemmel.
Már kelne, mert elfáradt térden, ő;
Én térdelek, míg térdem ide-nő.
Kérése szín, merő képmutatás;
Mienk valóság, nem csalárd fogás.
Mi túlkönyörgjük őt, bármennyit esd:
Bizó imánkat oh hát meg ne vesd.
Jó néne, kelj föl.
Oh ne mondd azt: kelj föl. |
Dajkád ha volnék: ez a szó: „bocsánat”.
Voln’, melyre legelőbb tanítanálak.
Nem vágytam még úgy szót hallani, mint
Most ezt: bocsánat. Szíved megtanít,
Hogy ejtsd ki! Kurta s édes egy ige:
Királyi ajkra, oh mint illik e’!
Szemed beszél már: tedd helyébe nyelved’!
Vagy füledet bár lágy szivedbe helyhedd!
Hogy hallva: szónk, búnk mint áthatja azt,
Lágyulva adj bocsánatot s vigaszt!
Jó néne, kelj föl.
Nem: hogy kelnem engedj, |
S én megbocsátok, úgy, mint Istenemtől
Várok magamnak is bocsánatot.
Oh áldott szó! Oh üdvös térdelés!
Ám félelemtől még beteg vagyok.
Még mondd ki egyszer; kétszer mondva sem
Kettős bocsánat, s mégis biztosabb.
Úgy! megbocsátok hát, teljes szivemből.
Oh te földi isten!
Mi drága sógorunkat illeti,
S apát urat s rossz czimboráikat:
Boszúm azonnal érje sarkokat!
Bátyám, azonnal küldj Oxford felé,
S bárhol találják, hadat ellenök.
Nem fognak élni, arra esküszöm;
Csak megtaláljam, poklokig üzöm.
Isten veled, bátyám! s veled, rokon!
Jól kért anyád. Légy hű: van rá jogom.
Jer, régi fiam! Újjá teremtsen ég! | (Mind el.) |
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir