POGÁCSÁS TIBOR

Full text search

POGÁCSÁS TIBOR
POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, 2015. július 1-jével az új szolgálati törvény hatályba lépett, és ez egy történelmi léptékű változást hozott a rendvédelmi dolgozók, a tűzoltók, a BV-dolgozók, a TEK, a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársainak az életében. Valóban, első lépésként egy fokozott, évről évre végrehajtott béremelés történt, de ezen túlmenően 2016-tól bevezetésre került egy teljesítményjuttatás, amely a teljesítménytől függően átlagosan évi 100 és 300 ezer forint közötti többletjuttatást biztosít a dolgozóknak.
A rendvédelmi életpálya másik pilléreként 2017-ben a lakhatási támogatások kibővítésére került sor, ennek eredményeként 2017-ben 2 milliárd 815 millió forint került kifizetésre a szolgálatoknál.
Az életpálya harmadik pilléreként a rendvédelmi hivatással együtt járó fokozott egészségügyi kockázatok, az életet és testi épséget is veszélyeztető helyzetek megfelelő kezelése is megtörtént. 2017. január 1-jétől a szolgálatteljesítéssel kapcsolatban az önhibájukon kívül egészségkárosodást szenvedők megfelelő más munkakörben történő továbbfoglalkoztatása is lehetővé vált.
Az életpályamodell sikerességét bizonyítja az, hogy míg 2010 előtt állandó létszámhiánnyal küzdött akár a rendőrség, akár a tűzoltóság, akár a BV, ma már gyakorlatilag minimálisra csökkent a fluktuáció, minimálisra csökkent az emberek elvándorlása. A ha-tárvadászképzésre megnyitott lehetőség rendkívül nagy sikerrel folyik, a határvadászok folyamatosan szolgálatba állnak. De ezen túlmenően nemcsak a pénzügyi megbecsülés, hanem a megfelelő feltételek megteremtése is folyamatos. Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir