DR. KOVÁCS ZOLTÁN,

Full text search

DR. KOVÁCS ZOLTÁN,
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon röviden, hiszen ebben a Ház előtt konszenzus volt, ezért szeretném megköszönni minden frakciónak a támogatását mind a bizottsági ülésen, mind pedig az Országgyűlésben.
A bürokráciacsökkentő kormányprogramnak egy újabb elemén lehetünk túl a holnapi szavazással. Ennek az a lényege, hogy megkérdeztük mind 2015-ben, mind 2016-ban is az állampolgárokat, hogy mely díjak azok, amelyek nagy társadalmi csoportot érintenek, fontos ügyekben vannak jelen az államigazgatásban, és szükséges lenne ezeknek a megszüntetése vagy csökkentése. Ezekre első esetben 400 ezer, második körben 280 ezer válasz érkezett be. Ennek alapján állítottuk össze a törvényjavaslatot. Ez utóbbiban is mintegy 20 igazgatási szolgáltatási díj, illetve illeték megszüntetésére tettünk javaslatot.
Nem hangzott el az imént, de szeretném azért a tisztelt Ház figyelmét arra felhívni, hogy az első törvényjavaslattal mintegy 12 milliárd forint, a második esetben mintegy 2-2,5 milliárd forint marad az állampolgárok és a vállalkozások zsebében.
Tisztelt Országgyűlés! A következő mentességek részletes felsorolása nélkül csak említem, hogy különböző célcsoportokat vett górcső alá a kormány ezeknek az intézkedéseknek a következtében, például a 65 év felettiek, kiskorúak, családi otthonteremtés kedvezményét igénylők, termőföldtulajdonosok és ahogy itt az imént elhangzott, a családi név korrekciójára irányuló eljárás kérelmezői.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, hogy szavazataikkal is támogassák a kormány-előterjesztést, hiszen eddig ebben konszenzus volt. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
(19.10)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir