SZATMÁRY KRISTÓF

Full text search

SZATMÁRY KRISTÓF
SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm szépen. Azért is örülök államtitkár úr válaszának, mert az azzal kecsegtet, hogy valószínűleg a kormány, illetve a frakció részéről mondhatom, hogy a frakció továbbra is szeretne pozitívan foglalkozni a diákszövetkezetekkel. Két okból is nyomon követné a fejleményeket, hiszen egyrészt egyre fontosabbá válik a diákmunka, nagyon fontos lesz az, hogy a fiataljaink munkáját megbecsüljük. Itt nincs helye kalandoroknak, nincs helye visszaéléseknek, még akkor sem, hogyha ezek bármilyen párthoz, akár az MSZP-hez kötődnek. Másrészt szeretnénk egy missziót ezzel folytatni, hiszen a fiatalok munkanélkülisége egész Európában gond, és szeretnénk ezt a magyar hungarikumot lényegében elvinni Európába, megmutatni azt, hogy hogyan lehet az Európát sújtó, egyébként a fiatalok munkanélküliségét jelentősen, állami segédlettel leküzdeni, hogyan lehet egy olyan rendszert fölépíteni, ami Magyarországon egyre jobban működik. Ehhez mi a frakció részéről minden támogatást megadunk, és kérjük, hogy a kormányzat is így viszonyuljon a diákszövetkezetekhez. Köszönöm szépen a válaszát.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir