DR. NAGY ISTVÁN

Full text search

DR. NAGY ISTVÁN
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Asszony! Az első idegen nyelv oktatása legkésőbb az általános iskola 4. évfolyamán elkezdődik. Amennyiben az első három évfolyam idegennyelv-oktatásában képzett pedagógus alkalmazása megoldható és az iskolai pedagógiai programja erre lehetőséget ad, az első idegen nyelv oktatása ezen évfolyamokon is megkezdhető. Az első idegen nyelv megválasztásakor, mely az angol és a német lehet, biztosítani kell, hogy azt a tanulók felsőbb évfolyamokon is folyamatosan tanulhassák. A második idegen nyelv oktatása nálunk a 7. évfolyamon kezdődhet.
A középiskolákban biztosítani kell a megkezdett első idegen nyelv folytatólagos oktatását és az érettségi idejére annak legalább a B2-es szintű elsajátítását.
A kerettantervek idegen nyelv tanítására fordítható óraszámai meghaladják az európai átlag óraszámát, az idei érettségi vizsgaidőszakban 54 847 tanuló középszintű, 10 208 tanuló emelt szintű érettségi vizsgát tett angol nyelvből. Az emelt szintű érettségire jelentkező tanulói létszámadatok 2010-től szignifikáns emelkedést mutatnak.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma háttérintézményének koordinálásában az Erasmus Plus Program keretében 2016-ban 340 oktatási és képzési területen megvalósuló projekt nyert támogatást Magyarországon. Az uniós program koordinálását végző Tempus Közalapítvány adatai szerint az oktatási intézmények több mint 29 millió eurót, 8,7 milliárd forintot fordíthatnak ezeknek az együttműködéseknek a megvalósítására. Ez közel 14 ezer fő nemzetközi tapasztalatszerzését, az idegen nyelvi kompetenciánk megerősítését teszi lehetővé a köznevelés, a szakképzés, a felsőoktatás és a felnőtt tanulás területén. Jövőre a program költségvetése terén 15 százalékos növekedés várható, ami a pályázatok számának további emelkedésében is megmutatkozik majd. Az Erasmus Plus a legjelentősebb nemzetközi együttműködéseket támogató európai uniós program, mely az oktatás minden szintjén kínál nemzetközi együttműködési lehetőségeket. 2016-ban csaknem 8000 magyar diák és hallgató mellett 5300 pedagógus, oktató és oktatási szakértő, valamint 670 intézményi munkatárs és diákokkal utazó kísérő vehetett részt a programban. Az idegen nyelv tanulását a táborozási programok támogatásával a tanulók részére a szünidőben is biztosítani kívánjuk.
A magyar diákok versenyképessége és idegen-nyelv-tudása folyamatosan javul, ennek ellenére az idegen nyelv tanításának folyamatos módszertani megújítását fontosnak és támogatandónak tartjuk. A köznevelési kerekasztal a Nemzeti alaptanterv felülvizsgálatát, megújítását célul tűzte ki. Ennek keretében a NAT az alapkészségek fejlesztésére helyezi a hangsúlyt, amely pedagógiai módszertani támogatással a tanulók eredményesebb tudáselsajátításához vezethet.
Tisztelt Képviselő Asszony! A köznevelés rendszere folyamatos megújulást és felülvizsgálatot kell hogy biztosítson a változó környezethez, gazdasági és munkaerőpiaci elvárásokhoz igazodva. Ez nem lecke, hanem teljesen érthető és teljesítendő elvárás, melyet mind a kormány, mind a köznevelés minden szereplője tud és megold. Nagyon örülök, hogy ebben nem vita van köztünk, hanem megoldandó feladat mindkét oldalról, amit teljesítenünk kell. Köszönöm szépen a kérdését.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir