SZABÓ TIMEA

Full text search

SZABÓ TIMEA
SZABÓ TIMEA (Független): Tisztelt Miniszter Úr! Nemrég tartottak Moszkvában egy munkacímen családpolitikai kérdésekről szóló konferenciát, amelyen többek között részt vettek azon fundamentalista szervezetek vezetői is, akik rendszeresen a melegházasság és az abortusz ellen lobbiznak, jelen voltak még emellett olyan milliárdosok is - s ez talán önöket jobban érdekli -, akiket már az EU és az USA szankciói alá vontak kétes finanszírozási ügyleteik és az orosz-ukrán ellentét szítása miatt. Ráadásul az egyik ilyen milliárdost tartják az egyik összekötő kapocsnak Putyin és az általa a háttérben pénzelt szélsőjobboldali EU-gyűlölő európai pártok között is.
Mindezen tények ellenére Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára is elutazott erre a konferenciára. Erről persze a magyar állampolgárok nem tudtak semmit, ugyanis a kormány, talán érthető okokból, nem is akarta ezt nagyon a kirakatba rakni. Ezt önök azzal magyarázták, hogy a nemzetközi tudósításokban szerepelt a rendezvény, Prőhle Gergely pedig nem politikai szereplő, miközben nyilván a magyar kormány egyik helyettes államtitkára, így a magyar állampolgárokat érintő kérdésekben hivatott eljárni.
Tisztelt Miniszter Úr! Nem tartja-e aggályosnak Prőhle Gergely, az uniós ügyekért is felelős helyettes államtitkár titkos részvételét egy olyan moszkvai eseményen, ahol EU-s szankciók alá vont szélsőségesek és oligarchák is jelen voltak? Mi volt az utazás pontos célja és mi történt ezen a konferencián?
Nem tudom pontosan, hogy ki fog válaszolni, de várom miniszter úr válaszát. (Taps a függetlenek soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir