LÁZÁR JÁNOS,

Full text search

LÁZÁR JÁNOS,
LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Képviselő Úr! Először is szerettem volna önnek biztosítani a siker lehetőségét az ügyben, ezért mindenféleképpen bölcs dolog, hogy most a parlament előtt kap arra lehetőséget, hogy az iratbetekintést megtegye.
Minden kollégám, aki a bankban dolgozik, azt tanácsolta, hogy ezt semmiféleképpen ne engedélyezzem. Mint miniszter, aki tulajdonosi jogokkal él, azért gondolom mégis, mert a közérdek ebben az esetben fölülírja - az én meggyőződésem és megítélésem szerint, tulajdonosi jog gyakorlójaként ez az álláspontom - azt a magánérdeket, ami a banktitok védelmével kapcsolatos. Ennek jegyében szeretném, ha befáradna a bankba és az iratokba betekintene.
Egyébként pedig a veszteség akkor áll be, ha az ingatlan értékesítése kapcsán képtelenek leszünk behajtani a követelésünket. Ez a folyamat még ebben az értelemben nem zárult le. Szeretném megtartani a törvényességnek azt a vékony mezsgyéjét, amin most járok, a banktitok, a vagyontörvény és a hitelintézeti törvény vonatkozásában. Ezért ajánlom önnek, hogy legyen szíves a bankba befáradni, az iratokba betekintetni és a kollégáim referátumát meghallgatni.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir