BÁNKI ERIK

Full text search

BÁNKI ERIK
BÁNKI ERIK (Fidesz): Igen, ebben a korai időpontban, hiszen közel 2 órát mutat hajnalban az óra. Valóban egy nagyon fontos kérdésről szeretnék néhány szót szólni, hiszen nem maradtam volna jómagam sem ilyen késői időpontig a parlamentben, ha nem érezném úgy, hogy a közmunkaprogram megtorpanása, illetve a kormánynak egy újabb ígéretszegése szűkebb lakókörnyezetemben, Mohács városában és a hozzá tartozó kistérségben, illetve Baranya megyében milyen rendkívül komoly gondokat okozhat.
Gyakorlatilag a szocialista-szabad demokrata kormány hivatalba lépése óta soroljuk azokat az ígéreteket, amelyek a választási kampányban elhangzottak, azóta azonban a kormány úgy gondolta, hogy ezek megmaradnak az általános ígéretek szintjén. Horn Gyulát idézve a kampányígéretek a kormányon nem számon kérhetőek. Úgy látom, a Medgyessy-kormány is ugyanebben a szellemben végzi a tevékenységét.
Hogy csak a főbb pontok közül néhányat idézzünk: “Több pénzt az önkormányzatoknak!” - szólt a plakát az önkormányzati választások idején. Ehhez képest közel 100 milliárd forintot vont el a kormány a közalkalmazotti béremelésekből származó önkormányzati kötelezettségvállalások mögül. Ezzel olyan lehetetlen helyzetbe hozta az önkormányzatokat, hogy az alapvető működésük is problémát okoz. Intézményeket kell megszüntetni, bezárni, nem beszélve arról, hogy az arra rászoruló rétegek számára sokkal kevesebb szociális segély, illetve munkahelyteremtő program indulhat.
Ugye, 400 ezer új munkahelyet ígért ez a kormány, ehhez képest az a tendencia, ami gyakorlatilag 1998-tól folyamatosan a munkanélküliség csökkenését jelentette egészen 2002 első félévéig, amikor is 5,6 százalékra csökkent a munkanélküliség, most újabb növekmény látható, hiszen 6,4 százalékra emelkedett a szocialista kormány idején. Ez egyrészt a tömeges elbocsátásokból származik, ami a multinacionális cégek elköltözésének a következménye, másrészt abból, hogy a kis- és közepes vállalkozások gazdasági körülményei jelentősen romlottak az elmúlt hónapokban.
(1.50)
A kilátások a gazdasági növekedés tekintetében szintén pesszimistábbak az előzetes várakozásoknál, nincsenek új beruházások, nem gondolhatnak arra a kis- és középvállalkozások, hogy rövid távon erősödhetnek, sőt az EU-csatlakozás kapcsán a megváltozó gazdálkodási körülmények, sajnos a sokkal erősebb verseny inkább a visszalépést és a stagnálást vetíti előre számukra.
A legfontosabb számunkra a jelen pillanatban a közmunkaprogram elsorvasztása, hiszen nem is olyan régen, néhány héttel ezelőtt kapták meg a kistérségi önkormányzatok - Mohács városa mint kistérség központja és sajnos számos más önkormányzat is a mohácsi kistérségben - azt az értesítést, miszerint a közmunkaprogramra benyújtott pályázatuk, bár minden törvényes feltételnek eleget tett és megfelelt a kiírásnak, mégsem részesül támogatásban, miután nincs elegendő forrása erre a szervezetnek, és a költségvetés számukra nem biztosít további támogatási lehetőséget.
Ha megnézzük azt, hogy 2002-ben Mohács városában kétszer százfős közmunkaprogram futott, emellett a közútkezelő közhasznú társaságtól elnyert pályázaton egy újabb 50 fős, a vízügyi igazgatóságtól pedig 100 fős pályázat működött, ez azt jelentette, hogy a városban tartósan több mint 200 embert lehetett foglalkoztatni ezen a téren. Ennek a 200 embernek a kiesése újabb 2 százalékkal növeli a munkanélküliséget, ami sajnos a jelen pillanatban is 10 százalék fölött van, tehát 50 százalékkal meghaladja az országos átlagot.
Pont egy olyan réteg veszíti el ezáltal a kilátásait és a munkához való lehetőségét, amelyet semmilyen más úton nem lehet segíteni, hiszen képzetlenek, iskolájuk, gyakorlatilag általában a nyolc általános sincs meg, és egy olyan folyamat szakad meg, amellyel sikerült őket rávenni arra, hogy hagyjanak fel a korábbi elveikkel, miszerint várják, hogy az ölükbe hulljon a manna, és valahonnan majd egy külső segítséggel megélhetéshez jussanak. Ők igenis rájöttek arra, hogy munkával is meg lehet élni, a közmunkaprogram adta lehetőség egy szocializációs folyamatot is elindított náluk, ami nem is csak az ő esetükben, hanem a gyermekeik esetében is komoly segítséget nyújt.
Ettől esett el Mohács városa, ettől esett el a kistérség. Nagyon szomorú vagyok, hogy a kormány ebben nem nyújtott segítséget. Köszönöm figyelmüket.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir