DOMOKOS LÁSZLÓ

Full text search

DOMOKOS LÁSZLÓ
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tóth András képviselőtársam, azt gondolom, elég világos kérdéseket tett fel a bizottsági ülésen is, majd pedig itt a parlamentben, ezekre ott sem kaptunk világos választ, remélem, hogy itt államtitkár úr ehhez próbál pontosabb választ adni, bár ehhez az Igazságügyi Minisztérium, legalábbis jogász sem ártana, ha világos állásfoglalást mondana el.
Mi abból tudunk kiindulni, ha és amennyiben a Gt. szabályai, keretei között nem a kinevezés fogalmát használja, hanem a megválasztottat, akkor behoz egy olyan új formát, amely egyébként a Gt. szerint kinevezett, de gyakorlatilag egy más, kormányzati körben megválasztottnak, mint egyszemélyi felelős miniszternek az aláírásával kell a megválasztást dokumentálnia.
(21.10)
Ez viszont a totális felelősségeltussolásra alkalmas, hiszen a miniszter mondhatja mindig, hogy kérem szépen, én itt kaptam ezt a papírt, aláírtam, és ennyi a feladatom. Ez arra alkalmas, ami a köztisztviselői törvénynél sem elfogadható egyébként, hogy nem világos egyszemélyi felelősségi viszonyokat teremt egy olyan helyzetben, amint hallhattuk, hogy itt kisebbségi jogokat fognak majd ide-oda, befektetésként megtenni s a többi, és nem lehet majd számon kérni senkin sem, hogy kik voltak azok a döntéshozók, akik úgymond jól vagy rosszul döntöttek.
Tehát teljesen mindegy lesz, tisztelt Veres János államtitkár úr, hogy tulajdonképpen jól vagy rosszul fektettek-e be, mert nem lehet számon kérni majd senkin sem. Úgymond általános politikai felelősség lesz. Ha viszont nem így van, akkor kérem, hogy jogértelmező fogalmazásként fogadjanak be egy bizottsági módosítót, amely, ha ragaszkodnak a megválasztott fogalomhoz, az világos legyen, hogy a miniszter kinevezési jogkörben jár el, és ilyen mértékű felelősséget fog vállalni.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir