SELMECZI GABRIELLA

Full text search

SELMECZI GABRIELLA
SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. No, akkor röviden: Czinege Imre képviselő úr, önben egy Keller László bújt meg. Nagyon örülök egyébként, hogy itt a parlamentben még visszaszólhatok önnek, és a demokratikus jogomhoz hozzátartozik, hogy szót kapok. Köszönöm szépen, hogy ezt még megtehetem.
1. Béremelés: az önök kormányra kerülése után volt egy nagyobb összegű béremelés, amit - lássanak be - az Orbán-kormány, a polgári kormány gazdaságpolitikájának köszönhetően lehetett végrehajtani. (Derültség a kormánypárti oldalon.) Hiszen amikor kormányra kerültek, először azt mondták, hogy nincs pénz a kasszában, majd térültek-fordultak és súlyos milliárdokat találtak. Honnan került ez a kasszába, ha nem egy sikeres gazdaságpolitikának köszönhetően? Kívánom önöknek, hogy hasonlóan jó gazdaságpolitikájuk legyen, hogy a következő években is mindig lehessen adni béremelést az egészségügyben dolgozóknak, nem úgy, mint most.
2. Képviselőtársam, áfaügyben ön félrebeszélt. Nem az a kérdés, hogy be kell vezetni a gyógyszerek 5 százalékos áfáját, hanem az, hogy a tb-költségvetés, a kassza átvállalja-e ezt, illetve a betegeknek kell-e ezt kifizetni vagy sem.
3. Táppénz: ön is elismerte, hogy Bokros Lajos kurtította meg először a táppénzt. Tény, a négy év kevés volt nekünk ahhoz, hogy Bokros Lajos összes károkozását enyhítsük. Egy biztos, a polgári kormány idejében nem fordult elő, hogy a betegektől egy fillért is elvettünk volna. (Dr. Géczi József Alajos: Nem is adtatok semmit!)
4. Képviselőtársam, nézze meg az egészségügy költségvetését - ne a fejezetekben próbáljon manipulálni -, és azt fogja látni, hogy a főösszegek, az egészségügyre fordított kiadások reálértéken csökkennek, ami azt jelenti, hogy a jövőre tervezett 6 százalékos inflációt önök nem kalkulálják.
5. Gyógyszer: a polgári kormány idején - ezt önnek mondom, Czinege úr - született megállapodás következtében a betegek gyógyszerterhei csökkentek, hiszen csak az infláció alatt lehetett emelni a gyógyszerköltségeket. Míg az önök idejében, az idén nem ez történt, hanem duplájára emelkedtek gyógyszerkészítmények árai, sok esetben az infláció többszörösével emelkedtek olyan készítmények árai, amelyeket használnak a betegek, és közkedveltek.
Nem ez a helyes egészségpolitika. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir