DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS

Full text search

DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS
DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mint egy parlamenti vitából is ismert már, a Belorusz Köztársaság kormánya levélben fordult a magyar partnerekhez abban az ügyben, hogy a belorusz miniszter szerint Morvai Ferenc képviselőtársunk Belorussziában olyan üzleti vállalásokat tett, amelyeket nem teljesített - mint az a levélben olvasható. Ezzel kapcsolatban Torgyán József képviselőtársunk mint frakcióvezető és mint a párt elnöke több helyen nyilatkozatra kényszerült. (Közbeszólásra:) Az egy másik kérdés.
Morvai Ferenc képviselőtársunk feljelentette Torgyán Józsefet, mégpedig az ezen ügy kapcsán tett nyilatkozatokért, valamint a február 2-ai Össztűzben vele készített interjúért, és azt kifogásolja, hogy szerinte becsületének csorbítására alkalmas tényt állított, ezért rágalmazás, becsületsértés ügyében kérte a mentelmi jogának a felfüggesztését. A bíróság ezt az iratot átküldte az Országgyűléshez.
A mentelmi bizottság március 10-én tárgyalta az ügyet. A képviselő úr - mármint Torgyán képviselő úr - előadta, hogy nem kívánta Morvai képviselőtársának az eljárását minősíteni, ő a levélre hivatkozott, a levél megállapításaira hivatkozva tette meg a megfelelő lépéseket, és ezzel kapcsolatban használt a levélre vonatkozó megállapításokat. A mentelmi bizottság megállapította, hogy az adott ügy a becsületsértés, rágalmazás tényállásának a közelében sincs, nyilvánvalóan egy olyan helyzetről van szó, amikor egy politikai vitának a kiszüremkedésével állunk szemben. Ezért a bizottság zaklató, az Országgyűlés munkáját zavaró jellegűnek minősítette a feljelentést, és egyhangú szavazással azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy Torgyán József képviselőtársunk mentelmi jogát az adott ügyben ne függessze fel. (Taps az FKGP soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir