KOVÁCS KÁLMÁN

Full text search

KOVÁCS KÁLMÁN
KOVÁCS KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A főváros forgalmát közlekedőként vagy szakemberként, vagy közlekedőként és szakemberként régóta vizsgálva, azt hiszem, mindannyian azt állapíthatjuk meg, hogy a főváros útjai túlzsúfoltak, és az a hálózat, amely jelenleg a forgalmat kénytelen lebonyolítani, gyakorlatilag alkalmatlan arra, amit a motorizáció következtében el kellene viselnünk.
Ezért az autópálya, illetve a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztéséről szóló kormányhatározat az egyik legfontosabb elemként a következő tíz esztendőben az M0-ás körgyűrű M3-as, M5-ös autópálya közötti szakaszának megépítését jelölte meg. Ez a szakasz körülbelül 45 kilométer - nyilván a nyomvonalaktól függően - hosszúságú, és mintegy 70-90 milliárd forintba kerül mai áron, ami rendkívül nagy beruházási összeget jelent. A fővárossal közösen azon dolgozunk, hogy ez a beruházás minél gyorsabban valósuljon meg.
Valóban komoly nyomvonalproblémák vannak a körgyűrű délkeleti szakaszának megalkotásakor. Eddig körülbelül kilenc olyan konkrét nyomvonalváltozat készült el, amelyet már a lakosság is látott vagy vitatott, de egyik sem elégítette ki azokat az igényeket - még a korszerű nyomvonalvezetés, tehát az esetleges védősávok, mélyvezetés választásával sem -, amelyeket a lakosság méltán igényel.
Ezért most újabb két változat vizsgálata van folyamatban, amely Vecsés térségében a külső vonalon menne el a fővárostól, és így a településektől valamelyest távolabb. Ha ebben a formában sikerül a fővárossal, illetve az érintett önkormányzatokkal megegyezni, akkor megindulhat végre ennek a szektornak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) az engedélyezési eljárása.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir