DR. DANIS GYÖRGY

Full text search

DR. DANIS GYÖRGY
DR. DANIS GYÖRGY (SZDSZ): Tisztelt Ház! A környezetvédelmi bizottság országgyűlési határozattervezetét csupán pár szóval szeretném indokolni. Baráth Etele képviselőtársam, a bizottság elnöke az indokolást megtette, minden szavával egyetértek.
A magyar turizmusról az elmúlt években bárhol, bármilyen politikai közszereplő szólt, senki nem felejtette el elmondani, hogy ő mennyire támogatja ezt a dolgot, milyen fantasztikus lehetőségek rejlenek ebben, mennyire szükséges lenne, hogy a magyar gazdaság ebben a helyzetben egy sikeres ágazatával még több eredményt érjen el. A kérdés az, hogy most ehhez az úgynevezett szómágiához csatlakozik-e a környezetvédelmi bizottság egy előterjesztéssel, melyben támogatja ugyanezt, tehát a turizmus fejlesztését. Nem erről van szó nyilvánvalóan, hiszen a környezetvédelmi bizottság világosan két pontban, két rendkívül határozott javaslatot tesz. A környezetvédelmi bizottság tervezetében két terminust jelöl, és két nagyon fontos konkrétumot terjeszt elő.
Magam is részt vettem a közel egy éve, a múlt év májusában tartott miniszterelnöki konferencián, amely a magyar turizmus fejlesztéséről szólt, és bízom abban, hogy ennek a napirendre tűzése, ébren tartása segít az ott elhangzott ígéretek megvalósításában.
Mindössze a falusi turizmusról szeretnék egypár szót szólni; ez a magyar turizmusnak egy eddig elég mostohán, kevéssé támogatott, de nagyon szépen, spontán fejlődő, lendületben levő része. Bízom abban, hogy mind a koncepcióban, mind pedig a törvénytervezetben megfelelő súlyt fog kapni ennek az ágazatnak a fejlesztése, hisz szorosan összefügg, szervesen kapcsolódik Magyarország vidékeinek a problémájához, szorosan kapcsolódik az agrárium problémaköréhez, és az a tény, hogy ahol ezt Európában - mondatnék példát: Ausztriában, Bajorországban, Franciaországban vagy másutt - sikeresen művelik, mindenütt jellemző az, hogy önálló kormánykoncepcióként és nagyon pontos, körülírt és bőséges támogatási rendszerrel segítik. A magyar falusi turizmus spontán fejlődése a legjobb indok arra, hogy próbáljuk meg egyszer úgy, ahogy ezt a nyugat-európai országok csinálják, és ha azt a csodálatos számot, amivel Ausztria rendelkezik, a GDP 6,6 százalékát a falusi turizmus biztosítja, nem is fogjuk tudni elérni, de efelé kell hogy haladjunk.
A Szabad Demokraták Szövetsége nevében és mint a környezetvédelmi bizottság tagja örömmel üdvözlöm ezt a kezdeményezést. Példamutató, ha elhangzik valahol a kormányzat szájából az, hogy valamit meg kell csinálni, támogatni kell; én nagyon örülök, hogy a mi bizottságunk élt ezzel a lehetőséggel, és bízom abban, hogy a terminusokat tartva egy jó turizmuskoncepciót fog még ez a parlamenti bizottság meghozni, és a parlament, a turizmus fejlesztését megerősíti, szentesíti.
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir