VARGA MIHÁLY

Full text search

VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tegnap vette kezdetét a Mol-részvények belföldi értékesítése, amely már az első napon is tumultuózus jeleneteket hozott. Köztudott, hogy a hétfői tőzsdei záróár 3475 forint volt a Mol-részvényeknél. Ehhez képest most a kibocsátási ár 2970 forint. Nyilvánvaló, hogy ezek az áldatlan állapotok a jegyzési helyek előtt előálltak.
Csak egy rövid megjegyzést hadd tegyek még ehhez: az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet kezdeményezte az értékpapírtörvény módosítását már korábban, hogy pont az ehhez hasonló jeleneteket el lehessen kerülni. Ez sajnos nem történt meg, a kormány erre a módosításra nem volt fogadókész. Hozzászólásomban azonban most a Mol-részvények értékesítésének nem ezzel a részével kívánok foglalkozni.
Tisztelt Ház! A Mol Rt. a régió egyik legnagyobb társasága. A cég a magyar gazdaság számára meghatározó nemzetbiztonsági, stratégiai pozícióval rendelkezik. Az ország számára ezért sorsdöntő lehet, milyen körülmények között kerül sor a cég összetett részvény-értékesítésére. A Kereszténydemokrata Néppárt, a Magyar Demokrata Fórum és a Fidesz képviselőcsoportjai - tanulmányozva a gazdasági törvény, a gáztörvény, a vonatkozó kormányhatározatok és a Mol Rt. alapszabályának rendelkezéseit - a múlt héten közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben ezek az ellenzéki pártok súlyos kifogásaiknak adtak hangot a kormány szándékaival szemben.
(9.00)
Véleményünk szerint a Mol Rt. tevékenysége során törekedni kell arra, hogy a magyar állam érdekei ne csak hatósági jogosítványokon keresztül, hanem a tulajdonosi minőségben is képviselve legyenek. Bár a Mol Rt. alapszabálya megpróbálja az állam tulajdonosi érdekeit biztosítani, mégis az alapszabály a közgyűlés mellett alapvető stratégiai kérdéseket az igazgatóság hatáskörébe utal. Ilyen a középtávú és éves tervek jóváhagyása, a működés irányelveinek meghatározása, a társaság stratégiájának jóváhagyása, a hatósági állami energiapolitikai kérdésekben javaslattétel, döntések közvetítése. Ezért a Mol Rt. igazgatóságának rendkívül jelentős szerepe van a nemzeti olaj- és gázszolgáltató társaság működésének irányításában.
Mivel az igazgatóság határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza, a jelenleg tervezett privatizáció mellett nincs biztos megoldás arra, hogy a Mol Rt. igazgatóságának döntései során a magyar állam érdekei ne csorbuljanak. Az alapszabályban meghatározott elsőbbségi jogot biztosító részvény, ami a magyar állam tulajdonosi jogait hivatott garantálni, nem jelenti az igazgatóságon belüli érdekérvényesítés lehetőségét is. Gondoljanak bele, tisztelt képviselőtársaim, az alapszabály szerint a magyar állam az igazgatóság három tagjának megválasztása és visszahívása tekintetében élhet tulajdonosi jogaival. Az igazgatóság ma 11 tagú. Mivel egyszerű szótöbbséggel születnek döntések, nyilvánvaló, hogy a magyar állam az igazgatóságon keresztül egy részvénykoncentráció után nagyon nehezen tudná érvényesíteni saját jogait.
Mindezekből következően kiderülhet, hogy a Mol Rt. igazgatóságának összetételét a jövőben egy nem a nemzeti jelleg megőrzésében érdekelt csoport határozhatja meg úgy, hogy az alapszabály minden vonatkozó rendelkezését betartja.
Tisztelt Ház! A privatizációs törvény vitájában a Fidesz-Magyar Polgári Párt több olyan javaslatot tett, amely a stratégiai állami tulajdon értékesítésekor az alapvető döntést a parlament jóváhagyásától tette volna függővé. A kormánypártok ezt a módosító indítványunkat is elutasították. A Mol Rt. értékesítésének ezzel a módszerével a kormány a magyar állam alapvető érdekeit veszélyeztetheti, ezért véleményünk szerint minden felelősség a magyar kormányt terheli.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir