DR. SZABAD GYÖRGY

Full text search

DR. SZABAD GYÖRGY
DR. SZABAD GYÖRGY (MDNP): Tisztelt Elnöknő! Tisztelt Országgyűlés! Úgy gondolom, az oktatásügy egésze különös figyelmet érdemel most, az átszervezések időszakában, amikor szinte meglepetésszerűen jelentkeznek nem várt problémák. Az annak idején hozott és most felmerült korábbi rendszabályok nem veszik le a felelősséget a kormányról. A kormány felelős különböző okok miatt az oktatásügy egészéért, és neki kell - legalábbis ellenőrzési szinten - figyelmet fordítania a konkrét esetekre és a nem kedvező folyamatokra.
A vállalatok nagyobb lehetőségei mindkét értelemben - a szakképzés segítése vagy a szakképzéssel, illetve általában korábban vállalt oktatási feladatokkal kapcsolatos elhatárolódása - egy nagyon összetett kérdés. Ha a fejlett országok világába tekintünk, nagyon eltérő megoldások vannak. Van olyan ország, ahol a szakképzés kifejezetten állami feladat. Van olyan ország - s nem az utolsók közül való, érdemes Németországtól Japánig példákat kiemelni -, ahol a szakképzést a vállalatok önös érdekből is nagyon fontosnak tekintik és támogatják.
Úgy gondolom, Homoki János helyesen tette, amikor rávilágított egy élő problémára, az illetékeseknek - önkormányzattól az oktatásügy legkülönbözőbb szintjeiig - a feladata az (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy megnézzék, szabályszerűen, törvényszerűen jár-e el az illető vállalat, és kell-e a továbbképzendő hallgatók érdekében állami beavatkozás. Köszönöm. (Taps a Fidesz, az MDF, a KDNP és az MDNP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir