DR. KÖKÉNY MIHÁLY

Full text search

DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY népjóléti miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok védelméről szóló törvényjavaslat olyan alapvető kérdéseket kíván rendezni, amely mindannyiunkat közelről érint. A javaslat során minden oldalról számos konstruktív, a javaslat rendelkezéseit javító módosító javaslat érkezett. A javaslatok zöme megítélésünk szerint a képviselők pártállásától függetlenül jobbító szándékú, így például az általános vitában is kifogásolt azon rendelkezéshez, amely bűncselekmény esetén az orvos jelentési kötelezettségét írja elő, több képviselő is módosító indítványt nyújtott be.
A kormány is támogatja Kutrucz Katalin képviselő asszony javaslatát, amely csak a súlyos, tehát 8 napon túl gyógyuló sérülés esetére írná elő a jelentési kötelezettséget, ez véleményem szerint a más európai országokban is elfogadott szabályozást követi és egyértelműbbé teszi a normaszöveget.
Számos kritika érte a javaslatban meghatározott adatkezelési célokat, elsősorban azért, mert egyes képviselőtársaink szerint túlságosan kitágítják az egészségügyi adatok kezelésének lehetőségeit. A kritika egy része megalapozott - gondolok az ügyészségi, bírósági adatkezelési cél megfogalmazására - ezért módosító javaslatokkal javasoljuk ezeket a problémákat megoldani.
Mindehhez kapcsolódik az, hogy több képviselőtársam észrevételt tett, hogy az egészségügyi adat fogalma rendkívül tág, az ember szinte teljes személyiségét lefedi, különös tekintettel arra, hogy a szexuális szokásokat is az egészségügyi adatok fogalmába sorolja a javaslat. Az ehhez érkezett módosító javaslat úgy rendezi a kérdést, hogy a szexuális adatok alapvetően nem tartoznak az egészségügyi adat fogalmába, de ha azokra a gyógykezelés érdekében van szükség, akkor az egészségügyi ellátó hálózat azokat kezelheti. Gondoljunk például csak a meddőség esetére, amikor mindenképpen szükség van bizonyos szexuális adatokra annak érdekében, hogy az eredményes gyógykezelés esélye legyen megteremthető.
A javaslat 4. § (4) bekezdése tartalmaz egy rendkívül fontos szabályt, amely az előbb említett problémák szempontjából is fontos. Ennek értelmében a javaslatban meghatározott adatkezelési célokra csak annyi és olyan egészségügyi és személyazonosító adat kezelhető, amely az adatkezelési cél megvalósításához elengedhetetlenül szükséges. E rendelkezés hivatott azt a célt elérni, hogy ne minden egészségügyi adatot kezeljen az adatkezelő, hanem csak azt, amely az adott cél eléréséhez feltétlenül indokolt.
Az egészségügyi adatok kezelése szorosan összefügg a betegek többi jogával is. Ugyanakkor a törvénytervezet nem kívánja a betegek egyéb jogait is szabályozni, ez majd az új egészségügyi törvény feladata lesz. Ennek ellenére néhány olyan módosító javaslatot is benyújtottak képviselőtársaim, amelyek az érintett személyek önrendelkezési jogára vonatkoznak. E javaslatok egyértelművé teszik, hogy csak az érintett az adat ura ... (A mikrofon fülsiketítően zúgni kezd. - Zaj. Taps.) ... Köszönöm. Tehát a hozzátartozókkal is csak akkor közölhetők az adatok, ha az érintett ezt nem tiltotta meg. Képviselőtársaim közreműködését a javaslat jobbátételében ezúton is köszönöm.
Még egy kérdésre szeretnék kitérni, nevezetesen, hogy a vita során több képviselő részéről is kritika érte a fertőző betegségek bejelentésének rendjét. Egyrészt többen kifogásolták a tervezet mellékletében felsorolt betegségeket, másrészt hiányolták az AIDS- és a HIV-fertőzés megjelenítését a javaslatban. A járványügyi szakemberek bevonásával ismételten áttekintettük a kérdést. A módosító javaslatok lényege, hogy fertőző nemi betegségeket automatikusan nem továbbítja a betegellátó az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat részére, hanem csak akkor, ha az ÁNTSZ ezt járványügyi érdekből kifejezetten kéri. A módosító javaslatok egy része arra irányult, hogy az AIDS-betegség és a HIV-pozitivitásra vonatkozó adatok is kezelhetők legyenek, illetőleg megteremtődjék az anonim AIDS-szűrés jogszabályi háttere. Ez egyrészt azt jelenti, hogy az egészségügyi ellátó hálózat kezelheti az AIDS-betegek, illetőleg HIV-fertőzöttek adatait, ha ez a gyógykezelés célja, vagy annak során derül ki az érintettről a betegség, illetve a fertőzöttség.
Ugyanakkor fontos annak jogszabályi megteremtése is, hogy név nélkül, anonim módon lehetőség legyen a szűrésre. Az anonim szűrés célja, hogy azon személyek számára is elérhetővé váljon a HIV-szűrés, akik egyébként nem mennének el, ha személyazonosságukra fény derül.
(18.00)
Az anonim szűrés során ugyanis a betegellátó vagy egyáltalán nem tudja meg a szűrés alanyának személyazonosító adatait, vagy megtudja, de azokat senkivel nem közölheti, azokat csak a vizsgálatban részt vevő személyzet ismerheti meg.
Ennek azért van jelentősége, mert az AIDS-betegséghez kapcsolódó diszkrimináció és stigmatizáció miatt a tapasztalatok szerint éppen a legveszélyeztetettebb csoportok nem vesznek részt az önkéntes szűrővizsgálatokban, ha ahhoz azonosító adatokat is meg kell adni. Ennek az a következménye, hogy sem tanácsadásban, sem kezelésben nem részesíthetők, valamint fertőzöttségükről sem bizonyosodnak meg. E lehetőség tehát a potenciálisan fertőzésnek, betegségnek kitett személyek számára teremti meg az AIDS- és HIV-szűrés lehetőségét, ezáltal tehát a megelőzést szolgálja.
Az anonim szűrésnek az említett két formája azt sem zárja ki, hogy pozitív eredmény esetén a betegellátó elbeszélgessen az érintettel, felhívja a figyelmét a gondozásba vétel fontosságára. Ez a megközelítés egyébként összhangban van az Egészségügyi Világszervezet és az Európa Tanács állásfoglalásaival, amelyek értelmében a betegség elleni védekezésben a hangsúlyt a megfelelő tanácsadással összekötött önkéntes szűrővizsgálatra kell helyezni.
Ugyanakkor módosító javaslat formájában benyújtották azt az igényt is, hogy ha a szűrővizsgálat eredménye pozitív, akkor az érintett adja át személyazonosító adatait, fedje fel kilétét annak érdekében, hogy őt gondozásba lehessen venni. A társadalom és az adott egyén védelme szempontjából végül is mérlegelés után a kormány ezt a módosító javaslatot támogatja.
Magyarországon - számos európai országhoz hasonlóan - az AIDS-betegség kötelező bejelentésével egyidejűleg 1988 óta lehetőség van anonim szűrésre. Azonban eddig jogszabályi alapja ennek nem volt, ezt hivatott a jelen javaslathoz érkezett módosító indítvány pótolni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Figyelmüket megköszönve kérem, hogy ezt a fontos törvényjavaslatot a kormány által támogatott formában támogassák önök is.
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir