DR. KÓNYA IMRE

Full text search

DR. KÓNYA IMRE
DR. KÓNYA IMRE (MDNP): Elnök asszony, csak nagyon röviden szólnék. Toller László nyilván érti, hogy miről beszél az ellenzék. Van egy alkotmánybírósági döntés. Az Alkotmánybíróság azt mondja, hogy a törvény által biztosított jogok érvényesítéséhez a Házszabály nem ad lehetőséget, és ez alkotmányellenes. Ekkor teendő az, hogy a Házszabályt módosítani kell. Természetesen hozzá kell nyúlni az Alkotmánybíróságról szóló törvényhez is, mert ha lehetőséget adunk arra, hogy minden további nélkül éljen az ötven képviselő (Sic!), akkor valóban felmerül a kérdés, hogy indokolt lenne határidőhöz kötni az Alkotmánybíróság eljárását. Még azt is felvetem, lehetséges, hogy egyes törvényeket ki is kellene zárni ebből a körből - mondjuk, a költségvetési törvényt, ahol külön probléma lehet, ha elhúzódik -, tehát el tudok képzelni sok mindent. Egyet nem: azt, hogy a jogot vonom meg, és még egyet nem, azt, hogy ezt egyoldalú kormányjavaslatra teszem. Tehát valóban tárgyalni kellett volna, és akkor mindezeket - amit most tényleg kapásból elmondtam - a tárgyalás során megbeszélhettük volna, és egy olyan megoldást terjeszt be a kormány, amellyel a hét párt egyetért, és amely összhangban van az Alkotmánybíróság döntésével. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir