DR. SZABAD GYÖRGY

Full text search

DR. SZABAD GYÖRGY
DR. SZABAD GYÖRGY (MDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ezt az előzékenységet avval viszonzom, hogy rendkívül rövid leszek, mondanivalómnak töredékét mondom el, de a lényeget nem mellőzhetem. Hiszen - megragadom a lehetőséget, hogy országgyűlési elnök úrnak is fölhívjam a figyelmét - a mai este is bizonyítja, hogy az általános vitának ilyen nagy horderejű kérdésekben olyan szűkre szorítása, mint most is történt, azzal a következménnyel jár, hogy megcsonkul a vita. Tehát az időgazdálkodás nem egyszerűen türelmetlenségnek és türelmességnek a kiegyensúlyozását jelenti, hanem tényleges mérlegelését annak, hogy mit kívánhat egy nagy fontosságú kérdéskör megvitatása.
A nagy fontosságú kérdéskör, amelynek a vitájába belekapcsolódom, a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről címet viselő törvényjavaslat. (Dr. Avarkeszi Dezső: Még nem tartunk ott!) Több módosító javaslatot nyújtottam be, ezek közül csak egyetlenegyet szeretnék ismertetni, mégpedig azt, amelyik a címhez szorosan kapcsolódik, mert a címben szereplő felelősség kérdését teszem szóvá, ami nyilvánvalóan a törvényjavaslat egyik célja, hogy ezt értelmezze és megfelelően szabályozza.
(21.40)
Ugyanakkor tulajdonképpen a definíció és annak taglalása hiányzik a törvényjavaslatból. Anélkül, hogy ennek a részleteibe bocsátkoznék, pusztán és nagyon szűkre szorítottan a felelősség kérdésének meghatározására tett bátortalan vagy bátor, de esendő javaslatomat szeretném ismertetni, hiszen olyan kérdésről van szó, amiről nem olyan hosszú idővel ezelőtt egy azonnali kérdés kapcsán kiderült, hogy meglehetősen általánosságban felfogott nézetek uralkodnak tulajdonképpen a politikai életünkben. A politikai felelősség, mint akkor is talán mondtam - Werfeltől idézem a hasonlatot, több nem lesz -, egy légnemű gerinces létformájában létezik, nem konkrétan és nem megfoghatóan. Pedig a magyar parlamentarizmus hajnalán történt nem is jelentéktelen kísérlet, 1848-ban a meghatározásra.
Én természetesen a kor viszonyaihoz képest támaszkodom erre, és tőlem telhetően támaszkodtam nem hazai példákra is. Ennek nyomán egy bekezdéssel kívánom kiegészíteni a törvényjavaslatot, most ismétlem, más problémára nem térek ki, és szövegét az alábbiakban röviden szeretném ismertetni.
Javaslatom szerint szerepeljen egy olyan előadás, miszerint a minisztert az Országgyűlés felelősségre vonhassa, és itt négy esetben próbálom a lényeget tömöríteni. Az ellenjegyzés jogának gyakorlásáért, amennyiben azzal az alkotmányba vagy hatályos törvénybe ütköző tartalmú rendelkezés végrehajtását tette lehetővé, illetve annak kísérletét mozdította elő - tehát a miniszter legyen felelős és felelősségre vonható azért, amit ellenjegyzett. Hiszen például egy parlamenti felelősséggel nem rendelkező személy rendelkezését ő ellenjegyzi, az illető, például a köztársasági elnök alkotmányunk szerint - s ez a világon szinte mindenütt így van - felelősségre nem vonható. De legyen felelősségre vonható, s ennek is megvannak az előzményei jogrendszerünkben, az a miniszter, aki ellenjegyzésével lehetővé tette az esetleg alkotmányba vagy törvénybe ütköző intézkedés, rendelkezés kibocsátását.
Másodszor: legyen felelős és felelősségre vonható a miniszter minden olyan intézkedésért, amely akár közvetlenül, akár közvetve alkotmány-, illetve törvénysértésre vezetett - tehát most az ő intézkedéséről van szó -, vagy alkalmat adott alkotmány-, illetve törvénysértésre a miniszternek felelős hivatalos személy számára. Itt csak zárójelben jegyzem meg, hogy egy másik módosító javaslatomban ide kapcsolom a politikai államtitkár felelősségre vonásának feltételeit, illetve a miniszter felelősségét a politikai államtitkárnak az ő utasítása nyomán tett rendelkezéseiért.
Harmadszor: a miniszter legyen - mindig az Országgyűlés által természetesen - felelősségre vonható minden olyan intézkedésért, amellyel az államháztartás érdekét tudatosan megsértette, illetve amellyel a rendelkezésére álló anyagi eszközöket törvényellenesen használta fel, vagy bármilyen módon és eredménnyel a maga javára fordítani megkísérelte. Úgy hiszem, a szöveg önmagáért beszél, nem kell kommentár.
Negyedszer: a közérdek minden olyan sérelméért, amit miniszterként a rendelkezésére álló törvényes eszközökkel elháríthatott volna, de ezt megtenni elmulasztotta. Ez volt az a kérdés, amit egy azonnali kérdés kapcsán ismertettem, mint olyat, amelynek megvannak az előzményei az 1848-as, a felelős kormányzati rendszert megalapozó törvényhozási intézkedésünkben.
Ez a négy lényegi elem, amivel én a miniszteri felelősséget az elvontságok világából a konkrétumok világába szeretném átsegíteni, és amelyeknek a vitába vonását - ha ma éjjel tényleg lezuhan az általános vita korlátozása - a részletes vitában természetesen szétszedni, de remélem, összerakni is lehet.
Köszönöm. (Taps.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir