DR. CZUCZI MIHÁLY

Full text search

DR. CZUCZI MIHÁLY
DR. CZUCZI MIHÁLY, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A közalkalmazottak jogállásáról szóló T/4416. számú törvényjavaslat alapvető indoka az Alkotmánybíróság határozata, mely szerint a közalkalmazotti törvény 74. §-át alkotmányellenesnek találta.
Az Alkotmánybíróság határozata arra alapult, hogy az idézett szakasz generálisan tiltja az idegennyelv-tudási pótlékot a nyelvtanári, a tolmácsi, valamint a revizor-fordítói munkakörben foglalkoztatott közalkalmazottaknál. Ezt a hibát a határozat szerint ki kell javítani 1997. június 30-áig.
Közben az élet más problémát is felvetett a közalkalmazotti törvény gyakorlati megvalósítása során. Így többek között - mint miniszter úr is említette - a háziorvosokat illetően szükséges volt a közalkalmazotti törvény tágítása. Indokolt, hogy a törvény hatálya ne csak az állami vagy önkormányzati költségvetési intézményekre, hanem a közvetlenül önkormányzattal jogviszonyban álló személyekre is kiterjedjen. Konkrétabban: a háziorvos, függetlenül attól, hogy önkormányzati intézménnyel vagy magával az önkormányzattal áll-e jogviszonyban, egységes közalkalmazotti jogviszonyban látná el a feladatát a javaslat szerint.
A munka törvénykönyve folyamatban lévő módosítása részletesen szabályozza a csoportos létszámleépítést, az Európai Unió irányelvei alapján. Ez a szabályozás a 20-100 fő közötti foglalkoztatottakra vonatkozik, azonban a közalkalmazotti törvény hatálya alá tartozó területen e szabályt csak úgy lehet alkalmazni, ha figyelembevételre kerül a területen működő kis létszámú intézmények sokasága is.
A javaslat kiemelten foglalkozik a sugárzásnak kitett munkahelyeken dolgozók pótszabadságával, továbbá az ügyelet fogalmával. Az ügyelet törvényi fogalma a hatályos munkajogban nem ismert, ezért a javaslat erre vonatkozóan megfogalmazza az ügyeleti díj, valamint a készenlét fogalmát és alkalmazását is.
(19.30)
Ugyancsak gondosan és pontosan igyekszik helyre tenni és biztosítani az egységes joggyakorlatot, az egészségkárosító kockázat fogalmának, illetve a védőeszközökre vonatkozó rendelkezésnek a meghatározását.
A foglalkoztatási bizottság elmúlt heti ülésén a bizottsági tagok a fentiekkel, ha nem is teljes egészében, de egyetértettek. Egyetértettek azzal a kitétellel, amelyet ellenzéki oldalról fogalmaztak meg - és itt ismertetve a kisebbség álláspontját is -: véleményük szerint szakmailag egyszerűbb lett volna nem kéthónapos különbséggel benyújtani a törvényjavaslatot a munka törvénykönyvéhez viszonyítva, hanem egyszerre.
Az igaz, hogy a közalkalmazotti törvényt módosító javaslat néhány eleme összefügg a munka törvénykönyve, illetve az Európai Unió normáinak előírásaival. De ha már ez a törvényjavaslat benyújtásra került, akkor nemcsak az alkotmánybírósági előírásoknak volt célszerű eleget tenni, hanem figyelembe kellett venni a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsában felmerült javaslatokat és az élet által felvetett, eddig megoldatlan problémákat, s mindezeket célszerű volt - miniszter úr is említette - módosítani, illetve ezekre a megoldásokra javaslatokat tenni.
Mindezekre való tekintettel a közalkalmazottak jogállásáról szóló T/4416. számú törvényjavaslatot a foglalkoztatási bizottság két tartózkodás mellett az általános vitára alkalmasnak tartotta.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir