VONA FERENC, DR. (MDF)
VONA FERENC, DR. (MDF)
VONA FERENC, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A törvényalkotás közben egy pillanatra sem feledkezhetünk el arról, hogy új törvényeinkkel nemcsak magatartási szabályokat és szankciókat állítunk föl, hanem emberi sorsokat is irányítunk. Éppen ezért, most, amikor a kisebbségekről szóló törvényt - mely remélhetőleg hosszú távra megteremti a hazánkban élő nemzetiségek boldogulásának jogi eszközökkel elérhető feltételeit - megalkotjuk, gondoljunk egy pillanatra a múltra, és ünnepélyesen kérjünk bocsánatot a második világháború alatt és után Magyarországon élt kisebbségek ellen elkövetett atrocitásokat elszenvedett hazánkfiaitól, amiért egy bűnös, szűklátókörű politika jegyében el kellett hagyniuk szülőföldjüket.
Természetesen a házaikból elűzött felvidéki magyaroknak, bukovinai székelyeknek is járna egy főhajtás, de a megkövetésre nem a magyar Parlamentet kellene felszólítani…
Ez a törvény azért is időszerű és fontos, mert itt az alkalom, hogy átvágjuk a régió évszázados történelmi sérelmének láncolatát. Minden atrocitás mögött áll ugyanis valami előző atrocitás, amivel az, aki azt hiszi, hogy az atrocitásokat egyáltalán igazolni lehet, a magáét igazolni tudja. A felvidéki magyarok kiutasítását igazolni lehet Horthyék bevonulásával, Horthyék bevonulását a trianoni határok igazságtalanságával, a trianoni határokat a nemzetiségek elnyomásával, a történeti Magyarország nemzetiségi politikáját azzal, hogy 1848-ban a reakcióval küzdő magyarságot a nemzetiségek a reakció oldalán hátbatámadták, ezt viszont korábbi sérelmekkel… - és így tovább. Aki ezeknek az egyformán igaz és egyformán hamis tételeknek az ördögi köréből ki akar jutni, annak, ameddig a keze elér és a szeme ellát, az emberi méltóság sérelmével szemben egységesen kell állást foglalnia. Ne keveredjünk bele a nemzeti önbírálat, önfeladás, önimádat, önérzet megújuló perébe!
Bármennyire igaz is például, hogy az 1946-os békeszerződés csehszlovák-magyar konfliktusában a másik fél demokratikus érdemeivel akarta igazolni a hatalmi előnyöket, kétségtelen tény, hogy mi a Horthy-korbeli demokráciára nem tudtunk hivatkozni. S az is igaz, hogy még az olyan radikális népfi is, mint Kovács Imre - szégyen ide, szégyen oda - helyeselte a szlovák lakosságcserét.
Az Országgyűlés bocsánatkérésével, a gesztussal, ha jóvátenni a jóvátehetetlent nem is tudjuk, talán elapaszthatjuk a feszültségek egyik forrását.
Tisztelt Országgyűlés! Itt van ennek a törvénynek az ideje. Mert igaz ugyan, hogy szorít az idő, a különféle sürgős gazdasági törvényekkel, mégis igen fontosnak tartom, hogy a tisztelt Ház elvégezze azt, amibe belekezdett. Ezt a törvényt is sürgeti az idő.
Ebben a forrongó, zaklatott Kelet-Európában a miénk szinte az egyetlen békés, stabil, működőképes ország. Ha ezt meg akarjuk őrizni, elsősorban az kell, hogy itt, belül, önmagunkkal rendben legyünk. Világosan és egyértelműen meg kell fogalmaznunk azokat az elveket, amelyek a Duna-Tisza partján élő emberek együttélését szabályozzák, és garanciát adnak arra, hogy minden itt élő népcsoport édes szülőföldjének érezhesse Magyarországot, miközben büszkén mondhassa azt is, hogy ő német, szerb, horvát, cigány, szlovák, görög, örmény - és nem azért kell példaadóan ezt megcselekednünk, mert a magyar nagylelkű nép, hanem azért, mert a nemzetiségek idevalósiak, így joguk van hozzá.
Ez a törvény nem jótékonyság, hanem kötelesség. A magyar nép ebben a században igazán megtapasztalhatta, mit jelent az, ha az ember nem lehet otthon a saját szülőföldjén. Trianon sok millió magyar testvérünket kényszerítette erre a tapasztalásra. Ha közvetlenül nem is tudunk a sorsukon javítani, kötelességünk mégis megmutatni, hogy az itt élő nemzetiségek politikai, gazdasági és emberi értelemben egyaránt egyenlőnek érezhetik és tudhatják magukat.
Helyzetünk, éppen Trianon okán, lényegesen könnyebb, persze, mint a környező, soknemzetiségű országoké - könnyebb, de fájdalmasabb is. És az is igaz, hogy a mi határainkon belüli kisebbségi problémáink forrása is részint más: főleg abból ered, hogy az elmúlt negyven év szétzilálta a természetes közösségeket, bennük a nemzetiségi kisközösségeket is. Ennek az ideologikus berendezkedésnek a hatása - ha nem tűnnek cinikusnak, azt is mondhatnám: gyümölcse - a békésebb Kádár-korszakban mutatkozott meg leginkább.
(11.00)
Úgyhogy itt nem értek egyet azzal, amit Péli Tamás úr mondott, mert majd elmondom, hogy mi is történt a nemzetiségiekkel.
A nemzetiségi kisebbségek beolvadása éppen akkor gyorsult fel, amikor a háború utáni kisebbségeket tömegesen és durván érintő intézkedések és a sajátos modernizációs folyamatot eredményező iparosítás hatásai már lefékeződtek, de a kisebbségi közösségek részint menthetetlenül széthullottak. A politika természetes asszimilációnak nevezte ezt a természetellenes folyamatot, ami semmiben nem különbözik az élővilág egyéb folyamataiba való erőszakos beavatkozásoktól. Ez is egyfajta környezeti kár. A meglévő, nehezen megőrzött kulturális hagyományokat gazdagítani képes intézmények - színházak, könyvtárak, kiadók, egyesületek - megszűntek. Ez volt a régi rezsim mindennél hatékonyabb asszimilációs stratégiája; nem bántani a kisebbségeket, de bezárni őket a legkisebb közösségbe, a családba.
Tisztelt Országgyűlés! Azok az elvek, amelyeket a törvényjavaslat tartalmaz, az európai normákat tükrözik. Nem hiszem, hogy sok, ennél körültekintőbb, korszerűbb kisebbségi törvény készült volna a világnak ezen a táján, de talán máshol sem. A kérdés azonban az: mi fog ebből megvalósulni, illetve, hogy megvannak-e a tervezetben azok a biztos garanciák, amelyek kényszerítő erővel hatnak a törvény szellemének és betűjének megfelelő cselekvésre.
Bizonyosan állítom, mint szomorú realista, hogy a törvény a valóságban másként fog működni, mint amit mi szeretnénk, már csak azért is, mert nem tudok átlépni a financiális gondokon.
A törvényjavaslat 8. §-a az esélyegyenlőtlenség kiküszöböléséről beszél, csakhogy az elvből automatikusan nem lesz valóság. Nem tagadhatjuk le magunk előtt, hogy a Magyarországon honos népcsoportok között milyen óriási a különbség. A németek és a cigányság a végleteket jelzik ebből a szempontból. Míg a cigányság esetében - ahogy Péli Tamás úr elmondta - a hátrányok nap mint nap újratermelődnek, a marginalizálódás, a szociális elnyomorodás különböző fokozatai figyelhetők meg, addig az egykor kitelepített sváb családok és utódaik mindent megtesznek azért, hogy iskolát, kórházat, könyvtárat építhessünk. Adnak, nem is keveset, és mi szégyenlős örömmel, nem is tiszta lelkiismerettel elfogadjuk. Pedig ez így van rendjén. A három év előtti román karácsonykor boldogan, erőnket meghaladóan adtunk Bukarestnek és Kolozsvárnak.
Van még mozzanat, amiről nem szabad elfeledkeznünk a törvény megalkotásakor: ez pedig a kisebbségi kérdés lélektana.
Képviselőtársaim! Számolnunk kell azzal is, hogy a nemzetiségek egy része fél. Félnek a szerbek: vajon a jugoszláviai háború és annak várható újabb fejleményei nem szítanak-e itthon gyűlöletet ellenük.
Félnek a szlovák testvéreink is: miként alakul a két ország kapcsolata, amit a bősi rém látványosan nap nap után újabb fordulatokkal tetézhet.
Fél a zsidóság egy része is, akiket ugyan a törvénytervezet nem említ, de mint Iványi Gábor képviselőtársunk a vitában utalt rá, jogukban állhat népcsoportként definiálni magukat.
A feladatunk nem kevés: a megnyugtatás szavakkal és tettekkel. Például költségvetési gesztussal, másképpen a függés, a kiszolgáltatottság érzése nemigen fog csökkenni. De kérjünk önmérsékletet is tőlük. Itt és most mindenki tud magyarul. Ne terheljék a kisebbségek az igazgatási apparátust olyan - hangsúlyozom - jogos kérésekkel, mint például az anyanyelvi jegyzőkönyvfelvételek, kihallgatások, ha az megoldhatatlannak látszó, nehezítő, lassító körülményt teremt. De tegyünk meg mindent a civil társadalom önszerveződéséért, és ezt mint a legnagyobb kormányzó párt képviselője önkritikusan mondom, a hatalomorientált gondolkodás legyőzésére.
Kedves Képviselőtársaim! Azt javaslom tehát, hogy a valóságot nézzük, és ne azt, amit valóságnak képzelünk. Nézzünk a szöveg mögé, gondolkodjunk el még egyszer magán a definíción.
Az 1. §-on, jelesül a törvény értelmében "Kisebbség minden olyan, Magyarország területén legalább egy évszázada honos népcsoport, amely…" - írja a törvénytervezet. Nincs, nem lehet erkölcsi különbség a különböző népcsoportok önrendelkezési joga között. Ha, mint ezt igen helyesen, a törvény bevezetője kimondja, hogy a kisebbségi jog forrása nem a számarány, hanem az egyén szabadságának tisztelete, a másság joga, akkor az egy évszázada honosság valós kritérium-e képviselőtársaim? Nem volna-e racionálisabb az utolsó nagy migrációs, azaz telepítési akcióhoz, az 1946-os békeszerződéshez kötni a feltételt? Vagy egy jogilag kevéssé megfogható, de emberi léptékű ittléthez, mégpedig a valós vagy képletes házépítéshez, az átörökíthető egzisztenciateremtéshez.
Ne hunyjuk be a szemünket. Noha a törvényjavaslat hatálya nem terjed ki a menekültekre, a bevándorlókra, a letelepedett külföldi állampolgárokra és a hontalanokra, hamarosan mint nemzetiségi probléma fog jelentkezni például a kínaiak ittléte. Nem kellene-e most elébe menni a problémának, már most felkészülni rá, ebben a törvényben. Mindenkinek kizárólagos joga annak önkéntes kinyilvánítása - mondja a törvénytervezet -, hogy valamely nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozik. Akkor vajon görög templomot kell építeni a kínaiaknak - kérdem én -, hogy jogosultak legyenek bekéredzkedni a törvény védelme, hatálya alá?
Tisztelt Országgyűlés! Választóimtól tudom - a körzetemben szerbek, németek és cigányok vannak szép számban -, hogy a nemzetiségieket nyugtalanítja, hogy a Kormány és a kisebbségi kerekasztal tárgyalásai anélkül maradtak félbe, hogy a kulcskérdésekben megállapodás született volna. Nincs megegyezés, vagy legalábbis nem megfelelők a garanciák a kisebbségi önkormányzatok választása és megalakítása, jogállása és hatásköre ügyében, a kulturális autonómia tartalmában, és már említettem: az anyagi garanciák tekintetében.
Kérik, hogy a törvényhozás nyúljon vissza az 1991. szeptemberi szövegváltozathoz, amely a kisebbségek szélesebb körű támogatását élvezte, s amelynek lényege, hogy nagyobb személyi elvű autonómiát biztosítana és lehetőséget adna az alapellátások terén a feladatokhoz mért normatív finanszírozásra.
Kedves Képviselőtársaim! A feladatunk óriási. A törvény messzehangzó, túlkiabálja a határokat is. Tegyünk meg mindent, ami hatalmunkban áll ezen túl is azért, hogy soha, senki házába idegenek kényszerből se költözhessenek be. Gyermekeink, unokáink csak a könyvből ismerjék meg a politikai rendszerek irracionális bosszújának, törlesztéseinek logikáját. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
