A T. HÁZBÓL [nov. 21.]

Full text search

A T. HÁZBÓL [nov. 21.]
 
(Karcolat)
[nov. 21.]
A Ház órája félegyet mutatott, midőn az ülés bevégződött, befejeztetvén a tisztviselők minősítéséről szóló törvényjavaslat. Tisza, miután megette most már körmöstül a vármegyét, hazament ebédelni. Ekkora gyomorról még nem tett tanúságot senki.
Hanem a fiskálisokra már nem volt étvágya – ami természetes is, hamar elunja az ember azt, amit nagyon fogyaszt.
A fiskálisoknak nem kell denique gyakorlati vizsgát tenni.
– Mert azoknál – mondja az elnöki székhez támaszkodó Jókai – az az ártalmas, ha minél többet tudnak.
Ügyes dolog volt a Tisza Kálmán tegnapi megjegyzése a községi nótáriusokra, akik az érettségi vizsgát akarják kvalifikációnak. Igen derék dolog ez – úgymond –, hanem van benne egy kis hiúság is! Ha a községi jegyzők érettségit tesznek, hova legyek én akkor a főispánjaimmal?
S így maradtak a derék községi jegyzők a négy eleminél.
A Wahrmann és Istóczy párbaj tetteseit mintegy három nap előtt kiadatni kérte az illetékes bíróság a képviselőháztól.
A t. Ház furcsa helyzetbe keveredett.
Hogyan adja ő ki – teszem azt – Wahrmann Mórt, mikor maga a »Ház« határozta el zárt ülésében, hogy meg kell verekedni?
S azonfelül még egy forma-vétség is történt. A törvényszék Hollósy Károly kiadatását is kérte.
Hollósy Károllyal ritkán történik valami. Régóta szeretné már, ha emlegetnék, tesz-vesz, lót-fut már évek óta, de minden igyekezete mellett sem sikerül neki szerepelnie.
Belefáradt a dicsőség hasztalan kergetésébe s fogta magát, elhatározta, többet meg sem mozdul, nem vesz részt semmiben, nem ártja bele magát semmibe.
S íme, az első párbajnál, amelyben részt nem vesz, a törvényszék őt is kikéri a Házból.
Hollósy Károly, ámul-bámul s telekiabálja a folyosót, hogy hiszen ő nem volt se szekundáns, se semmi annál a párbajnál, micsoda violencia hát, hogy mégis kikövetelik?
S Hollósy Károly ez aproposnál fogva csakugyan hírre vergődik. Mindenki róla beszél.
– Hallottad-e Hollósyt? Hogy jut oda Hollósy? Hallatlanul felületesek ezek a bíróságok– akár a miniszterek! Hja, hiába, csak egy jó törvényszék van a világon… a »tiszaeszlári«. Szegény Hollósy, még talán el is ítélik. Magyarországon minden valószínű. Pedig nem volt ott, csak a lovai, akik kivitték a szekundánsokat.
A jószívű Mezei Ernő, mialatt a mentelmi bizottság tanácskozik ez »idegfagyasztó« ügyben, valóságos trémákat áll ki. Mezeinél már csak két jobb szívű ember van a Házban: Jókai Mór és Törs Kálmán; ezek képesek volnának még a légycsapó eltörlését is behozni. Mezei, mondom, drukkol és szorongatásokat áll ki a fajbeli Wahrmann és az ártatlan Hollósy miatt.
– Mit gondolsz, kérlek – kérdi Horváth Gyulától –, Hollósyt tán csak nem fogják kiszolgáltatni?
– Azt hiszem.
– De mit fognak mondani?
– Hát még nem tudod? – kérdi Horváth Gyula nagy szemeket meresztve. – Téged adnak ki helyette! Mert csupa antiszemiták ülnek bent a »mentelmi«-ben.
– Hüm, ühüm! – nevetett fel Mezei. – Te mindig tréfálsz.
– Hanem egy föltétel alatt kiszabadítlak. Ha prenumerálsz az Ónody könyvére.
– Mire való lenne az nekem?
– Furcsa kérdés! Már Wahrmann is aláírt ötven díszpéldányt.
– Aztán mire neki ötven?
– Hát csak úgy… szalonnát fog beléjük takargatni.
Ilyen külső diskurzusok szépítik meg a belsők ürességét a Házban, mert a külső olyan belső, amilyen hiábavaló a belső.
Ami okos dolog történt, az mind a Csanády bácsi fejéből kerekedett. Olyan pompásan mosdatta az átellenes oldalt, hogy a nagy Kemény Gábor nem állhatta, hanem átjött a szélsőbalra s leült Irányi Dániel mellé csevegni.
Arról a helyről, ahol én ültem, nem lehetett ugyan észrevenni ki ül mellette, hanem az Irányi szörnyű ásításairól könnyen kikombinálhattam, hogy kivel beszélget.
 

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir