Sisak.
Sisak.
Az Anjoukori sisaknak három- vagy négyféle nemét ismerjük. Egyik volt az Árpádkorból átjött nehéz helym, mely kissé esetlen csöböralak helyett, a minőnek még a kigyósi csat is mutatja (22. 8.), a tetszetősebb fazékidomot vette föl magára (26. 16.) s nemcsak szemréssel, hanem oldalt keresztalakú kivágással is el volt látva, meg rostaszerűen kilyukgatva. Igmándi Lőrincz, valamint Zécheni Tamás vajda pecsétje bizonyítja (26. 15, 18.), hogy ez a forma mindjárt a XIV. század kezdetén föllépett nálunk s eleinte régi magyar szokás szerint pávatollbokrétával volt ellátva, de csakhamar elterjed a czímernek (franz., cimier, ném: Zimier) nevezett sisakdíszítés, «crista» is, mely a sisak tetejére erősített fából faragott vagy bőrből készült és kifestett figurális jelvényből, rendesen valamely állatalakból, sasszárnyból, szarvból állt, különösen alkalmazták pedig a család jelvényét, melyet aztán innen neveztek el később «czímer»-nek. A kigyósi csaton két szarvasagancs a sisakczímer (22. 8.), a Piaszt-ház ágából származott Oppelni László nádor 1370-ki pecsétjén pedig a Piaszt-ház czímerét, a fehér sast találjuk sisakdísznek. (27. 15.) Több emlékből ismerjük Nagy Lajos király sisakczímerét, mely három strucztollal díszített koronás sisakból kiemelkedő és szájában patkót tartó hosszú nyakó struczfejből állt; a sisak hátsó részét a sisak csúcsához erősített és orjegynek nevezett lepedő takarta. (26. 2, 27. 7.) Mennyire ismeretes volt a külföldiek előtt is Nagy Lajosnak ezen sisakczímere, arra felhozzuk Suchenwirt Péter német versirót, ki szintén ilyennek írja le. Leírása szerint a sisak gazdagon volt aranyozva s a korona ékkövekkel díszítve, a strucz nyaka hermelinnel volt szegélyezve, két szeme két rubinból, orra és a szájában tartott patkó aranyból volt. A Képes Krónika egy izben a havaselvi hadjáratnál, Róbert Károlyt is ilyen sisakkal ábrázolja, neki azonban nem ez, hanem a lehajtott karimájú vaskalap volt a kedvelt sisakformája, a Képes krónika legalább rendszerint ezzel szokta őt feltüntetni. (25. 4. – 26. 14.) Nyugoti szokás szerint többnyire csak az uralkodók viselték s azért nálunk, hol a királyi házbeli herczegeknek sora Nagy Lajos öcscsével, Istvánnal megszakadt, nem terjedt el. Annál nagyobb divatba jött a sisaknak egy könnyebb neme, melyet főkötőhöz hasonló alakjáról a németek «beckenhűbe»-nek, «pickelhaube»-nak, őseink pedig németesen pikonghognak neveztek. (26. 17.) Nagy Lajos udvari vitézei a Képes Krónika czímképén az olasz «celatá»-hoz hasonlóan elől levélalakú érczczímerrel díszített pikonhógot viseltek (IX. A. 5–6.) s ugyancsak a Képes Krónika tanuskodik arról, hogy alig tünt fel nyugoton a föl s alá csapodó arczvédő vas, régi nevén lélekező, nálunk is csakhamar alkalmazni kezdték (IX. A. 7.), habár valami nagyon nálunk soha sem terjedt el, a székelyföldi falfestmények pikonhogjai a XIV. század végén s a XV. század elején arczvédő nélküliek (30. 1–2. 31. 2.), holott nyugoton a «visier»-nek, «hundsgugel»-nek nevezett vaslálarcz mind tökéletesebb kifejlődése épen ezen időtájban történt. A nemzet zöme, mely a nehéz fegyverzethez soha sem tudott hozzászokni, megmaradt a régi könnyű sisak mellett, mely sodronyból font vassapkából állt (22. 8.) s legfölebb alacsony teteje készült vaslemezből.*
L. Tagányi id. czikkét. Századok. 1893. 309–314. l. – Az egyes elnevezések a régi szójegyzékek sz. galea = helm (Schl. 559, B. 90.); cassis = sisak (Schl. 560.), piconhog (B. 91.); fidia = piconhog (Schl. 574. emliti az Ehrenfeld Codex is «pikonhok» alakban); celebrum, cerenuz (azaz cervella, cervelleria, cerebrerium), culpitrum = vas salap, salap (Schl. 561, 570, B. 92, 100.); crista = eimer (azaz: cimer), chimer (Schl. 564, B. 94.); lucertum = lelek vas (Schl. 571.), lelekeuz (Beszt. 101.), Tagányi K. (id. h. 313.) az utóbbit tollhibának vélte «lelekzu» azaz lélekző helyett, a Schlägli szójegyzék sz. «lelekuaz» azaz lélekvasnak kell olvasnunk; coma, capellum = orjeg (Schl. 562, 563.), or yeg (Beszt. 93.); a celibium = pokenhog (105, 106. sz.), mely Tagányi sz. (id. h. 314.) sodronyos pofatakaró, a német «backen» és «hobel» szók összetétele; a másik a conum = zukishul (102. sz.), melyet Tagányi (id. h. 313 s köv. l.) a «Hundsgugel»-nek megfelelő előreszökő élű sisakrostyél magyarázatáéul vesz fel s «szökös» vagy «szükös él»-nek vél, Ducange sz. conum a. m. «summa pars galeae.» – Egy eredeti középkori sisakczimer maradt fenn a soproni benczések templomában; színes másolatban közölte Varju Elemér Turul. XV. 1897. 3. füz. 105–114. l. V. ö. U. o. 1898. évf. 90. l. – P. Suchenwirt’s Werke aus dem XIV. Jahrhunderte. Herausgegeben A. Primisser. Bécs. 1827. 3. l. V. ö. Bleyer Jakab czikk. Századok. XXXIII. 1899. 807–809. l. – Róbert Károlyt struczczimeres sisakkal ábrázolja a Képes Kr. a rozgonyi csatában is (közölte Szalay-Baróti: A magy. nemz. tört. II. 19. és Millen magy. tört. III. k. 54.), a havaselvi hadjárat képét l. Millen magy. tört. III. 104. – A vaskalap (isenhut, chapel) tulajdonkép a gyalogzsoldosok, számszeríjjasok sisakja volt a XII–XIII. században, a XIV. századtól azonban maguk a királyok is viselték. Boeheim: Waffenkunde. 36. l. – Nagy Lajos testőreinek sisakjához hasonló «celatát» l. Angelucci: Catalogo della Armeria reale. Torino. 1890. 169. l. – A lélekvassal ellátott sisak anjoukori emlékei közé tartoznak még a földvári és kassai domborműveken ábrázolt sisakok. L. Matlekovics S. Magyarorsz. ezerév. fennáll. V. 432, 440. és Czobor B. Magyarorsz. tört. eml. az ezredéves kiáll. 7. füz. 140, 1412. A székely freskók pikónhogját l. az idézett képeken kivül Arch. Ért. XVIII. 1898. 390.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
