Szántó György

Full text search

Szántó György (Bp., 1907. júl. 31.Bp., 1982. szept. 15.): orvos, sebész, traumatológus, egyetemi tanár, Állami díjas. Tanulmányait mindvégig Bp.-en végezte, ahol 1931-ben orvosdoktori oklevelet, majd szakképesítést szerzett sebészetből és fogászatból. Egy.-i évei alatt a Kórbonctani Intézetben, majd végzése után előbb a Sebészeti Klinikán, 1936-tól pedig a pesti Izraelita Kórház sebészeti osztályán dolgozott. 1945 után a III. sz. Sebészeti Klinikán, majd 1949-51 között az I. sz. Sebészeti Klinikán volt docens. 1951-1975 között honvédorvosként tevékenykedett, 1951-1975 között a Honvédelmi Min. Egészségügyi Szolgálat Főnöksége fősebészeként működött. 1957-től vezérőrnagyi rangban az Orsz. Traumatológiai Intézetig.-ja, 1962-től egy.-i tanár, a baleseti sebészeti tanszék vezetője. 1972-től az Orsz. Traumatológiai Intézet főig.-ja volt. Tudományos érdeklődése kezdetben az onkológia felé fordult, később a sebgyógyulással kapcsolatos biológiai vonatkozásokkal foglalkozott. Mint a hadsereg fősebésze a sérülések patológiáját, a traumás sokkot kutatta, elsősorban a veseelváltozások és azok megelőzése vonatkozásában. Számos tudományos publikációja jelent meg hazai és külföldi folyóiratokban. Alapító elnöke volt a M. Traumatológiai Társ.-nak, amelynek jutalomérmét közvetlenül halála előtt kapta meg.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir