Perczel Mór.

Full text search

Perczel Mór.
A hadjárat kezdetén a kormány Debreczenből azzal bízta meg Perczel Mór tábornokot, hogy gróf Hadik Gusztáv ezredestől vegye át a IV. hadtest parancsnokságát és igyekezzék Péterváradot az ostromzár alól felmenteni. Perczel márczius l5-én vette át Hadiktól a IV. hadtestet és márczius 22-ével kezdődött a Délvidéken való dicsőségteljes szereplése. Már az első lépése győzelemmel végződött. Theodorovits tábornokot, ki újból Szőregnél táborozott, márczius 22-én megtámadta és úgy elverte, hogy az rendetlen futásban Törökkanizsára menekült. Perczel ezután átvonul Bácsmegyébe és ujonczseregével alig három hét alatt megtisztítja azt a lázadóktól. A felkelő sereg Perczeltől Óbecséből is kiszorítva, a Tiszán átkelt és a Nagybecskereken állomásozó Theodorovits seregéhez csatlakozott. Erre Perczel április 21-én szintén átkel a Tiszán és most már Torontál 465vármegyének a felkelőktől való kitísztitásához fog hozzá. Már április 23-án Mokrinnál termett, ott a felkelők nyolczezernyi főből álló táborát verte szét és még ugyanaznap bevonult Nagykikindára. Itt azután rövid pihenőt tartott és április 25-én útra kelt Nagybecskerek felé, hogy ott Theodorovitsot támadja meg. Még aznap megszállja Törökbecsét is, majd onnan Melencze felé veszi útját.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir