Leletek.

Full text search

Leletek.
A bronzkori leletek közül Abauj-Torna vármegyében is ugyanazok a tipusok fordulnak elő, a melyek Magyarországot e tekintetben jellemzik; találtak kardokat, u. n. karvédeket, fibulákat, csákányokat, szekerczéket, tokos vésőket, pitykéket, sodrony-tekercseket, hajtűket, csüngő díszeket stb. A bronz mellett az arany is előfordul, melyet valószinüleg Erdélyből nyertek, 470mert ez az a halvány, ezüsttel kevert elektrum, a minő ott szokott előfordulni. Ezt ékszerek készítésére használták.
A kardok szokott típusától elüt egy Zsujtán talált bronzkard, mert a szokott korongos markolat-végtag helyett mandula-idomot mutat; sajátságos egy kacsanyak idomu bronztárgy is ugyaninnét, mely talán kocsirúdnak befejező részét képezte; végre említést érdemel egy bronzkalapács, mely szokatlan alakjában a vésőt és kalapácsot egyesíti. E három tárgy képezi a megye bronzkori speczialitását.
A bronzkorszak elején a neolith-korszakban szokásban levő temetkezési mód volt alkalmazásban; később, úgy teszik, a kor közepén, vagy második felében, a holttesteket elégették, a máglya körül halotti tort ültek s miután a hulla hamvait összeszedték, ezt hamvvederbe – urnába – tevén, csekély mélységre a földbe temették s föléje halmot emeltek, melynek anyagába a tornál használt edények összetörött darabjait is beépitették. A halott hamvaihoz kegyeleti mellékleteket helyeztek: egy bronztűt, kést vagy fibulát, vagy csak egy kovaszilánkot, orsógombot, vagy obszidián nyílhegyet, néha még ezt sem.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir