Megjegyzések. Elmélkedések.

Full text search

Megjegyzések. Elmélkedések.
Szécsy Tamás katonai szempontból minden esetre helyesen cselekedett, midőn a Garay-seregcsoport degazsirozása céljából hadműveleteit Buda felé megindította, s hogy Ulászló ellene eleinte csak védőleg viselkedett, ez alighanem a Budán maradt védőrség csekély számának tulajdonítható. A szegszárdi döntés nyomban más fordulatot adott nemcsak a budai eseményeknek, hanem a politikai helyzetnek is. Erzsébet a hióbhír vétele után nyomban otthagyta a sereget és kíséretével együtt Pozsonyba tért vissza. Ulászló pedig azonnal felhasználja a kedvező alkalmat a támadásba való átmenetre, támadólagos előnyomulásának azonban határt szab a megerődített Esztergom, mely hetekig lekötve tartja az ellenfelet s végül is nem az erőszaknak engedve, hanem önként, egyesség útján szakad vége a polgárvér ontásának.
A tulajdonképpen csak negatívnak mondható sikeren felbuzdúlva, Ulászló bátorságot és kedvet kap messzebbmenő hadműveletek intézésére s miután ő sereggel indult nem seregek ellen, hanem csupán renitenskedő vidékek megfékezésére és lecsendesítésére, ennek a hadműveletnek sikerülnie kellett. Az eddigi tapasztalatok után minden esetre szép eredmény számba vehető, hogy neki sikerült lovasságával két várat hosszabb teketória nélkül hatalmába ejteni. A legnagyobb siker és eredmény azonban nem ebben rejlett, hanem ama erkölcsi sikerben, hogy Ulászló mint győztes hadvezér térhetett vissza Zalából Budára, ami a magyarok szemében továbbiakra nézve igen jó ajánló levél volt, mert a magyar mindenkoron büszke volt arra, ha királya serege élén babérokat aratott. Ez volt egyik legjobb módja, hogy az uralkodó népének szeretetét, ragaszkodását és áldozatkészségét a maga számára megnyerje.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir