209. JEGYZETEK A NAPRÓL

Full text search

209. JEGYZETEK A NAPRÓL
I.
A Nagyúr háza
A Ferenc-körúthoz nagyon közel van egy utca és ez utcában van egy ház. A házban lakik egy hajdanában szép asszony, a kedves leányával. Anya és leány mosolygó örökösei e kis palotának, mióta jobblétre szenderült a Nagyúr. A Nagyúr korszakos gavallér és hazafi volt, de ne tessék szimbólumot szagolni. Nem Hungária asszonyról s leányáról: Mai Nyomorúság kisasszonyról van szó. Valódi Nagyúr, valódi asszony, valódi leány, valódi palota. Gavallér és nagy hazafi lehetőleg mindig ingyen volt a Nagyúr. S örüljünk, hogy a házát, palotáját egy asszonynak s ez asszony leányának hagyta. Hagyhatta volna, mint egy másik, szintén nemrégen megboldogult Nagyúr, Budapest fővárosnak, mint múzeumot. És erre is ráfizetett volna Budapest főváros és utcát kellett volna elnevezni erről a Nagyúrról is. Ámbár az még nem bizonyos, hogy erről a Nagyúrról is nem fognak-e elnevezni egy utcát.
II.
Tárkány Amerikába készül
Híres falu, különösen néhány esztendő óta, Bihar vármegyében és Magyarországon Tárkány. A tárkányiak rettegett verekedők, képviselőválasztások idején pedig gyilkos kezű kortesek. Olyan nagy hazafiak, hogy a minapában Kardos Árpádért is vért ontottak és kazlakat gyújtottak. Nos, Tárkányból most egyre-másra kérik az útlevelet Amerikába. Talán bánatukban hagyják el hazájukat a tárkányiak, mert Lukács László lett a képviselőjük? Beavatottak egészen mást beszélnek: Tárkány népét is a nyomorúság űzi el a haza földjéről. És ez megmagyarázza ennek a virtusos, de ínséges népségnek minden fokosos virtusát. A tárkányiaknál a negyvennyolcasság dühe a nyomorúság csapnyitó dühe. Ha itthon maradnának, egy-két év múlva nem a szintén nyomorgó oláht ütnék, de bemennének például Nagyváradra s ütnék például a két dús püspököt, az oláht és a magyart egyformán.
III.
Etelka kisasszony esete
Szóról-szóra így történt: Etelka kisasszonyt a gyorsvonaton megszólította egy úr. Nem akar sértés lenni, ha eláruljuk, hogy ez az úr gyanús arccal hasonlított egy még ma se tökéletesen befogadott – felekezetre. Az urat hántotta s méltán bánthatta az Etelka viselkedése. Tudta, hogy Etelka még nemrégiben Budapesten volt, éjszakai kávéházban volt, kasszírnő volt. Etelka azonban, ő tudja miért, a gyorsvonaton nem akart emlékezni saját múltjára sem. S amikor már a leggőgösebb viselkedéssel sem tudta az urat elriasztani, harsányan és hangosan ezeket mondta:
– Vegye tudomásul kérem, hogy az én igazi, természetes apám egy Z. gróf volt.
Az úr visszahőkölt, alázatosan megemelte a kalapját s többé nem mert közeledni sem Etelkához.
Budapesti Napló 1907. szeptember 11.
A. E.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir