174. JEGYZETEK A NAPRÓL | Ady Endre összes prózai műve

174. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.
Magyarország a térképeken

Ha Párizsban, Franciaországban, ezután helyes térképek készülnek Magyarországról, öröm. Érdekesen szomorú, hogy ezt az örömet is privát lelkesedés adja nekünk. Nem azért csinálnak a franciák jó térképeket, mert Kossuth úr miniszter. De mert egy Párizsban élő magyarnak ismeretsége van a térkép-kiadókkal. Nem árt az ilyesmit észrevenni és a nyilvánosság előtt fájlalni. Hiszen a mának urai, akik Rákóczit kegyesek voltak halott kültagként a függetlenségi pártkörbe befogadni, ma már csak éppen nyíltan nem íratják, hogy Árpád vezérünk az ő igazolásuk végett foglalta el a hazát. S ők még dicsekedni fognak vele, hogy Magyarország megvan – a francia térképeken. De még egy dologra szintén nem árt figyelmeztetni ez urakat. A térkép-írás ma már igen fejlett tudomány. Nem elégszik meg azzal, hogy a nebulóknak országhatárt, folyókat, hegyeket és városokat mutasson. Ma már készülnek térképek például a földbirtok-eloszlásról. Készülnek térképek az írni és olvasni tudásról. Sőt készülnek összehasonlító térképek arról, hogy egy-egy ország tudomány és művészet termelésében hogyan tűnik ki a többi mellett. Vigyázzunk és féljünk, mert az ilyen térképeknél nem segíthet bennünket a protekció.

II.
Mit leltek Knézen?

Kár, hogy a knézi lelettel alig foglalkozunk. Nem tudom, mindenki olvasta? Knézen a temesvár-varjasi vasút építő munkáját végezték. S találtak két, nagy, furcsa sírt. Az egyikben sok csontváz – fejek nélkül. Ettől nem messze a másik sír. Itt meg csupa fej, sok-sok koponya törzsek nélkül. Az Akadémia talán kiküldött valakit, talán nem. Ha kiküldött, az majd megállapítja, hogy itt nagy csata volt. A kegyetlen törökök csinálták ezt a tréfát. Vagy a Batu kán kutyafejű tatárai. Szóval e helyen is direkt a nyugati kultúrát védtük a barbár Kelet hordái ellen. Hiszen tetszik ezt tudni. A gróf és a püspök urak történetírói írják. S mi az iskolában is így tanuljuk. Későbben azután el is hisszük. S mikor végtelen kulturális és egyéb nyomorúságainkat látjuk, evvel vigasztalódunk. Hogy a boldog Nyugat is kultúrátlan volna. De szerencsére itt voltunk – mi. Verekedtünk direkt azért, hogy Nyugaton nagy kultúra nőjön.

Igen ám, de az embernek néha különös, babonás sejtései támadnak. Én például esküdnék rá, hogy a knézi sírokban lázadó jobbágyok porhüvelyei pihennek. Arra nem mernék esküdni, hogy Dózsa György valamelyik rakoncátlan csapatát gyilkolták itt halomra a nagyurak vitézei és hajdúi. De ez se nagyon lehetetlen. Ám az bizonyos sejtésem, hogy jobbágyok voltak. Uraik ellen föllázadt bitangok. Akiket az éhség, a kín, a robot, a deres, a pallosjog, az úrbér és a többi keserűsége egy-két napra büszke emberekké tett. Lehet, valószínű, hogy gyújtogattak, öltek. Végre is valamit kellett csinálni a lázadó jobbágynak a tizenötödik században is. De bizonyos, hogy hamar végeztek velük. Fölkoncolták őket az urak fegyveres szolgái. S a fejét mindegyiknek levágták. Mivel a vallás sehonnan se maradhat el, be kellett szentelni a halottakat és sírjukat. De a püspökök és a nagy urak dühbe borultak a gondolatától is annak, hogy a lázadó parasztoknak a fejeit is szentelt víz érje. Azokat a fejeket, melyeket hitvány, büdös paraszt tulajdonosaik két napig föl mertek emelni. Azokat a fejeket, amelyek gondolkozni mertek. Ezért kellett a fejeket lenyiszálni és külön sírba helyezni. Úgy hiszem én ezt, aki tudom, látom, hogy a grófok és püspökök még ma is milyen vérszomjasan dühösek azokra a fejekre, melyek büszkén felütődni, tervelni, akarni, gondolkozni tudnak.

III.
Mária Terézia becsülete

A nagy, néhai császárnét, királynénkat, aki Pozsonyban az ő lelkes magyar urai előtt aratott legalábbis olyan sikert, mint Schratt Katalin nemrégiben Bécsben egy Mária Teréziáról szóló darabban, megsértette Korneuburgban egy paraszt. Vidám élcet vagy durva szitkot mondott-e, arról nem szól az ének. De arról igenis, hogy a korneuburgi bíróság elítélte egy hónapi fogházra Jilek Jánost, a sértőt. És nekünk egy tréfás szavunk sem akad az ítélet ellen. Ez a Jilek János nem volt történetíró. Ha Jilek János halott apját megsérti valaki, Jilek Jánosnak joga van a halott becsületét keresni. Ez a joga ne volna meg egy olyan mégis csak elég szereplő familiának, mint a Habsburg-familia? Annak tűrnie kell, amikor nevében ítélkező bíróság van egynéhány száz, hogy az ő nagy ősanyját sértegessék? Vagy nincs becsülete az élőnek se vagy van a halottnak is. Jilek János élt volna csak Mária Terézia idejében, többet ülne egy hónapnál. Mert Jilek János téglavető s a téglavetéshez nem szükséges a históriai valóság megállapítása Mária Teréziáról.

Budapesti Napló 1907. augusztus 1.

Lellei

Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir