5. A SZAJNA MELLŐL | Ady Endre összes prózai műve

5. A SZAJNA MELLŐL

I.
Servet szobra

A Sacré-Coeur-templom előtt La Barre szobra áll nemsokára. Hirdetni fogja örök időkig, hogy Róma sülve szereti a szabadgondolkozókat. Fáj ez Párizs klerikálisainak s ők meg Servet szobrát faragtatják most. Azét a Servet-ét, akit Kálvin dobott máglyára 1553-ban. Hadd kiáltsa oda az Estrapade-térről La Barre lovagnak Servet:

– Gyilkoltak a gondolat miatt a hugenották is.

Kálvin csakugyan megégette Servet-et. De Kálvin keserű bánatot szenvedett tettéért s Genf apostolát egyetlen híve se mentegeti. És La Barre lovag gyilkosai? Ők élnek ma is és gyilkolnának ma is, ha lehetne.

II.
Rockefeller ő felsége

Még mindig Párizsban van, s Párizs jobban bolondul érte, mint Szizovatha királyért. Hogy mennyi jövedelme van percenként. Hogy melyik a kedvenc étele. Hogy milyen nyakkendőt szeret viselni. Hogy hány órát alszik. Hogy fél az újságírótól és a kígyótól. Ez mind megíródik róla. A pénz, a pénz, a pénz. Tud Párizs bolondulni György királyért, Edwardért, Alfonzért és Haakonért. De ezt ezernyi titkos pajkossággal cselekszi. Rockefeller előtt azonban komolyan porba vágja magát. És ha sorfalat áll neki a bulvár népe, mikor gépkocsiján repül, szinte harsogva szakad föl ezer és ezer ember belső gerjedelme:

– Milliók ura, vásárolj, vásárolj. Mit akarsz vásárolni? Eladunk mi mindent, mindent.

III.
Marokkó Párizsban

Kimegyünk este a párizsi Marokkóba. Berberek, mórok, szudániak közé. Szétosztogatjuk rézpénzeinket a kunyorálók között. Szavaltatunk a Koránból. Háremet nézünk. Mór iskolát, fürdőt. Török kávét iszunk. Jósoltatunk magunknak. Megszamaragoltatjuk Szadát, aki négy éves berber leány s már olyan csúnya kis ördög, hogy szeretetből majd fölfaljuk. Mindenekfölött pedig eltelik a szívünk szomorúsággal. Gyönyörű férfiak, asszonyok, gyerekek. És ezeket megölte Párizs. Csodálatos ennek a városnak az ő züllesztő ereje, [azokra] kik nem egész kultúrájú helyekről jönnek ide. Már a Balkán fiai is szinte mindannyian kalandorokká válnak itt. És ezek a szegény mórok. Szépek, büszkék, hősök otthon. Itt koldusak s rontó bűbájtól részegek. Vallatjuk őket. Már nem vágynak haza. Itt akarnak maradni. Mese-városban. És itt is fog maradni nagy részük. Szegény megrészegült barbárok, új tölteléke a rettenetes Párizs kloákáinak.

IV.
Comte háza

Nyitott ablaknál Párizst imádtam valamelyik hajnalon. Egy rózsás-kék ég-darabot láttam, egy piciny udvart és egy házat. Hát bizony csak udvari szobám van a harmadik emeleten. De Comte Ágoston figyel reám s én boldog vagyok. Olyan ez, mintha mese volna. Ami vagyok, ennek a könyvnek köszönöm. Sorsom kezembe adta tizennégy éves koromban Comte könyveit. Egy Párizs-imádó hajnalon íme Comte szobrát látom egy világos ablakon át. Szemben, abban a házban a könyvtárszoba s valaki elmerülve olvas. Nem kíváncsi Párizsra, mint én. Nem bántja a lárma s nem részegíti a hajnal. Reggel leszaladok az utcára. A concierge-et vallatom:

– Micsoda ház ez?

– Ez a Comte-ház.

Hát csakugyan az ő hajléka mellé telepített a csodálatos véletlen. E házban Comte követői találnak szállást. És én azon a hajnalon egy ifjú bölcset láttam. Egy szomjas pozitivistát. Comte Ágoston egy mai adeptusát. Olvas és gondolkozik, mialatt én Párizst imádom. A szobor pedig ő reá néz barátsággal s nem én reám, az álmodóra.

V.
Sorel

Egy bölcs és harmonikus lelkű emberrel kevesebbet számlál Párizs. Sorel Albert halt meg nagy halálostromok után. Lelkének Normandia erős földje adta a termékenységet. Diplomata volt, politikus, historikus és kritikus. Imádta a verseket, a zenét, a képeket. Értett mindenhez és megértett mindent. Hiszen historikus csak ilyen ember lehet. De nem ember volt, hanem: Ember, Bölcs, tűrő, megnyugvó, munkás és békességes. Csodálatosan megható dolgot beszélnek róla. Gyermekeinek mesélt történeteket az életéből:

– Gyerekeim, engem már a ti korotokban embernek neveztek a pajtásaim. Mindenkinek volt egy ragasztott neve s engem így hívtak a fiúk: az Ember. Még később is, mikor már nagy voltam, így nevezett engem egy Leconte de Lisle is. Az Ember. Szép cím ez, gyerekek.

Lehajtotta a fejét s mikor fölnézett a gyerekekre, a szeme könnyes volt:

– De ezt a szép címet meg kell ám érdemelni.

Ime, ő, Sorel a goethei igazság hitvallója. Szép és nehéz embernek lenni.

(Párizs, június 30.)

Budapesti Napló 1906. július 4.

Ady Endre

Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir