10. A „CHER COMTE”
10. A „CHER COMTE”
[Párizsi munkatársunktól]
Már a neve is grandseigneuri név: Khevenhüller-Metsch gróf. Képviselője Párizsban a legfejedelmibb monarchiának. Egy megkésett Metternich avagy Kaunitz. Ausztria, mondjuk: Ausztria–Magyarország nagykövete. Itt él pár év óta a Szajna partján. Álmodozik talán az egyetlen Bécsről. Közben a Faubourg finom népével mulat. Gőggel nézi a mai Franciaországot. Fi donc: Versailles-ba[n] vasárnaponként a pórnép mulat. Az Elysée-ben Loubet-k és Fallieres-ek úgy váltogatják egymást, mint a kék Dunánál a komornyikok. A Bourbon-palotában szájas proletárok viszik a szót. Ah, Wien, iszonyúan szenved itt Párizsban a te fiad. De férfiú ő és úr. Isten kegyelméből való császárnak a képviselője ebben az infernális Bábelben. Nem keveredik a demokrata korpa közé. Nem felejti el, hogy ő a Habsburg-monarchia követe Párizsban. Nem is csinál titkot belőle, hogy ő nem szereti a köztársasági Franciaországot. Az ő kedvenc virága Párizsban: a Bourbon-liliom. És ő a Faubourg „cher comte”-ja.
Párizs radikális sajtója nem egyszer rohamozta már Khevenhüller-Metsch grófot. Nem kívánja itt senki tőle, hogy rajongjon a demokráciáért. De azt még Ausztria–Magyarország nagykövetétől is elvárhatja Franciaország, hogy túlságosan ne demonstrálja a barátságtalanságát. Válogathatja a társaságát, ahogy neki tetszik. Kinek Clemenceau, kinek Boni de Castellane. Kinek Anatole France, kinek Paul Bourget. De a „cher comte” tovább megy. Most újra ezt panaszolják a párizsi lapok.
Történt például az elmúlt évben, hogy Doumer, a francia képviselőház elnöke nagy estélyt akart adni a diplomáciai kar tiszteletére. Egy hónappal előbb küldték szét a meghívókat. S íme, közben előáll Khevenhüller-Metsch. Ugyanerre a napra óriási diner de galára hívja meg a diplomatákat. A francia kamara elnökének el kellett az ő estélyét halasztania. Mikor pedig a lapok kipattantották a dolgot, Khevenhüller-Metsch ártatlan arcot vágott. Ő nem tudott a Doumer estélyéről s az egész dolog egy kis koincidens.
Ám történt a minap, hogy Antonin Dubost, a Szenátus alelnöke, diplomata estélyt adott szintén. Mit tett Ausztria és Magyarország nagykövete? Ugyane napon ő is estélyt adott a Galliera-hotelben. Mert az valóság, hogy Khevenhüller-Metsch pazar házigazda. Nagyszerű palotája s kertje sok fényes ünnepet látott már. De ezeken az ünnepeken mindig érzik, hogy rendezőjük le akarja főzni a bugris Franciaországot. Mintha minden ilyen ünnep áldozati áldomás volna a császárok és királyok Istenének, ki nem tűrheti már sokáig, hogy Szent Lajos országának ne legyen fejedelme s a kék vérnek több becsülete, mint a pirosnak. El lehet gondolni, hogy ezek a kedveskedések mennyi szimpátiát szereznek Ausztria–Magyarország számára a forradalom népétől. Végre is ugyanez a Franciaország több mint száz évvel ezelőtt egy nevezetes asszonnyal szemben sem volt nagyon udvarias, ki megpróbálta Párizst lenézni Bécs nevében. A Le Cri de Paris már azt is tudja, hogy a francia külügyminiszternek némi közölni valói lesznek a Khevenhüller-Metsch viselkedéséről a legilletékesebb helyen. Lehet, hogy ez nem igaz, de mutatja Párizs érzéseit a „cher comte” iránt.
Bizony Angliának nincs Isten kegyelméből való uralkodója. Nem is olyan előkelő monarchia Anglia, mint a mienk. De Anglia nagykövetének másképpen is fütyülnek hazulról. Mikor Párizsba küldték Sir Francis Bertie-t, szívére kötötték: ne felejtse el egy percig sem, hogy köztársaságba megy. Ne keresse a kékvérűek barátságát túlságosan. Ezek nem számítanak már többé Franciaországban. A múlt népsége helyett keresse és szeresse a jövőét. Frekventálja a burgeoisie s a munkásság köreit inkább. Franciaország egy újfajta társadalom és a szociális állam felé halad. Anglia nagykövetének tisztelnie kell ezt a nemes históriai áramlatot. Így Anglia, s az ő nagykövete így is cselekszik. Házigazdai reputációja talán nem is előkelő az angol nagykövetnek, de viszont Anglia szénája rendben van itt, mely parasztos kifejezésünket aligha értené meg a diner de galák nagy mestere, a „cher comte.”
Budapesti Napló 1906. július 10.
A. E.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
