9. A HÉTRŐL
9. A HÉTRŐL
Bródy Sándor „Királyidillek” színpadi trilógiáját a kolozsvári színügyi bizottság letiltotta a színpadról. A história szent nevében. A história, a görögtüzes história nem tűri, hogy Lajos királyt, Mátyást, és Bethlen Gábort embereknek rajzolták… A merész, igaz és becsületes Bródy Sándor persze sehogy sem érti ezt. Pedig hát ilyen nagy úr a história. Mária Teréziának szabad fölséges szobrot állítani, de próbáljon valaki színpadra vinni egyet a nagy királyné idilljeiből. A história nem tűr ám ilyesmit, s az emberek sem tűrik, hogy nekik ne hazudjanak. Zsófia főhercegnőt valamikor legalábbis boldoggá fogja avatni a római egyház, s a história ékes szavakban fogja magasztalni a Mária Lujza női erényeit s angyali jóságát, hogy egy szegény nyelvmesternek pártját fogja. És a história azt is megcsinálja esetleg, hogy a házastársak számára oda fogja állítani példakép gyanánt a Lónyay-párt.
A história az élet megtisztítása. A história a legemberibb tudomány, mert benne kristályosul ki az emberiség hazugság mániája, örök önámítása. Azt mondják, hogy az önámítás a boldogság princípiuma. Milyen boldogak lehetnek az emberek Kolozsvárt, s milyen nyugodtak lehetnek azok, akiknek félniök kellene a história ítéletétől. A história csak a Dózsa Györgyöket, Dantonokat Bresciket bélyegzi meg, a koronás botránytévőket soha!…
Nehogy úgy járjunk, mint Vázsonyi járt Kinizsivel. Mindezt nem Lajos királyra, Mátyásra és Bethlen Gáborra értettük. De a három neves, néhai nagy úr is náthát kapott, ha nagy hidegben nem jól öltözködtek s szarvakat, ha nem vigyáztak a feleségeikre. Emellett aztán igen kitűnő férfiak lehettek, s azok is voltak.
*
A mester járt közöttünk, s a jövő héten újra visszajő.
A vasútnál jó Somogyi Károly egyedül fogadta, bankettet nem rendeztek a tiszteletére, egyelőre még koszorút sem kapott, vizitelnie nem kellett sehol, utcán, kávéházban nem bámészkodtak utána. Semmi lárma, semmi zöldség, semmi molesztálás. A mester el volt ragadtatva:
– Nagyszerű város. Egy város, ahol nem ünneplik az embert. Látjátok, marhák – ez már egy darab Amerika. Ez modern város. Itt megváltják a színházi jegyet, megértik s megtapsolják az embert. Aztán vége. Nagyon helyesen. Nem zavarják ki az embert a maga kis bölcsességéből és nyugalmából…
Minden így is van. Ám azért határozottan Ujházi lázban égett Nagyvárad. Ázsióval keresték a jegyeket. Crampton mestere fölzavarta a lelkeinket, s kiváltott belőle sok becsületességre és igazságra való vágyakozást, Pont-Biquet-je derűt hintett a lelkeinkbe. Egyszer egy előkelő grófi mama elvitte a bakfisleányát a „Pont-Biquet család” előadására.
Szentül hitte, hogy az ő édes, hófehér, szép kis leánykája nem érti s nem értheti meg a darab veszedelmesebb csalafintaságait. Mikor aztán Ujházi bejön süketen az utolsó fölvonásban, a méltóságos mama magyarázza a kis leányának:
– Látod, most részeg Pont-Biquet.
– Nem részeg az mama – bizonykodott a kis leány. – Én látom, hogy nem részegség az…
…A kifejező erő óriási mértékét Ujházi Edében bizonyítja ez a kis eset… Vagy talán azt, hogy a méltóságos mamák nem vigyáznak eléggé a kis leányaikra…
*
Most földelték el a hirtelen eldőlt daliás, derék férfiút s már utódja után néznek a szemek. Valamikor még zengett a nóta:
Az alispán kalapomhoz rózsát tett,
Most is ott van, ha onnan el nem veszett,
Rózsa mellett szép a piros tulipán,
Piros borral itatott az alispán.
Most is ott van, ha onnan el nem veszett,
Rózsa mellett szép a piros tulipán,
Piros borral itatott az alispán.
Hogy elmerült ez a darab szép idő, mint merül egyre mélyebbre a múlt tengerében. Már a Szunyogh Péterek közül is, kik még valamit visszatartottak, lekötöttek a régi levegőből – oly kevesen maradtak. A régi, sok tekintetben nemes, becsülésre méltó formák összeomlottak, s zavaros formátlanság van ma még helyükön. Mi lesz a vármegyével? Mi lesz a régi becses tradíciókkal, melyek helyébe nyegleségek kerültek? Hogy fog kialakulni, a mai siralmas káoszból a jövendő magyar élet? Ki tudja mindezt? A vármegye temetett tegnap. Derék férfiút temetett, akit megőrölt, s aki a mai vármegyében a régi vármegyét szerette. A mai vármegye… Csak őrölni tud, pusztítani és pusztulni…
Nagyváradi Napló 1903. január 18.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
