30. A MINDENHATÓ FELÜGYELŐ

Full text search

30. A MINDENHATÓ FELÜGYELŐ
Tegnap írtunk a vidéki színészet országos felügyelőjének veszedelmes kis játékairól. Ma a színészegyesület igazgatótanácsának üléséről szóló tudósításában egy vidéki színigazgató leveléből ezeket a sorokat olvassuk:
„Megdöbbenéssel értesültem, hogy Erdély egészben egy kerületté, s most újabban a három déli vármegye ugyanígy egy kerületté alakulva hirdet, illetve szándékozik pályázatot hirdetni, a felügyelő úr közbenjöttével. Ez a két óriási kerület eddig 5–6 igazgatót táplált úgy ahogy, most azonban kizárólag két társulat mehet csak oda. Ezek példáján majd nemsokára az egész felvidék, utóbb az egész alföld egy-egy kerületté fog alakulni, úgy hogy mire körültekintünk, lesz a színházakon kívül 5–6 igazgatónak állomása. A többi felére lesz szorítva. Hiszen egész Erdély két igazgatónak is sok, nemhogy egynek. A délvidéki kerület alakulása még tűrhető, de az erdélyi kerületé lehetetlen.”
Egy tanácsos pedig így beszélt:
– Ahol gr. Festetich mint főfelügyelő megérkezik, szubvenciót éreznek ki belőle az emberek. Így aztán könnyen társulnak a városok a szubvenció reményében. A kormány persze nem bánta, ha a városok szövetkeznek és kerületté alakulnak, mert hiszen a kormány azt hiszi, hogy a városok önként álltak össze. Föl kell világosítani a kormányt is, hogy így nem lehet a dolgot elintézni, képtelenség mellőzni a színésztanács tapasztalatait.
De aztán volt még panasz elég. Valamennyi a mi tegnapi írásunkat igazolta. Tegyenek már az illetékes faktorok Festetich úrral valamit – ismételten ajánljuk – míg késő nem lesz.
Nagyváradi Napló 1901. június 22.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir