38. HARC ÉS GYŰLÖLET
38. HARC ÉS GYŰLÖLET
(Válasz a B. H.-nak)
Budapest, december 29.
Kérem a Világot és olvasóit, bocsássanak meg nekem, hogy itt vagyok abban a muszájban, melybe és hasonlóba csak gonosz szándékú emberek szokták az embert kényszeríteni. A Népszavába nagy ünnepek alkalmával néha verseket küldök sok esztendő óta, nem mert szocialista volnék, de mert olykor, e reménytelen országban, csak a szocialisták táborában látom nemcsak természetes fegyvertársainkat, de a magunk ellenére bennünket fölszabadítókat is, ha ugyan mi, polgárok s intellektuelek valaha is fölszabadíthatók lehetünk.
A Budapesti Hírlap a Népszava most karácsonyi számában megjelent ünnepi versemet egy álnevű szolgájával utálatosan és együgyűen eltorzítja, s beárulja nem tudom, kinek. A Népszavát sokan, akik akarnák talán olvasni, kormányterror miatt nem olvashatják, tehát a Világ nyilvánosságához kell fordulnom válaszoló néhány soraimmal. Bizony isten nem azért, mintha Rákosi Jenő és lapja megérdemelnék, de azért, hogy a farizeus gazság és korruptság egy kormányhatalommal nevelt érdekes példáját meglengessem.
A versem, melyet egy „Dunántúli” álarcos cikkezett meg a B. H.-ban, azt mondja, hogy a hitvány rabszolgatartók, feudális nagyurak Jézusának s karácsonyának nem örülünk. Jézust ők a maguk formájára csinálták át és meg, de mi gyűlölettel és harccal várjuk azt az időt, mikor a jó, új Jézus eljön, s mikor szabad lesz szeretnünk is. A B. H. 1. megcsonkítja a verset, 2. értelmetlennek jelenti ki, rossz versekben folytatva az egész Ady-poézist, melyet, egy alantas prózai toldalékkal, ha hitványkodva is, nagyon világosnak ismer el akaratlanul.
Nem haragszom: legszebb éveim voltak azon évek, melyekben Rákosiék rémülten és mindig bántani akartak, s az utolsó időkben rettegtem magamért, mert a B. H. belémtörődött, s olykor majdnem dicsért is. De csak szűzmáriás oldalukon értem őket akaratlanul, már íme a tíz év előtti lettem s megint vörös posztó, köszönöm. Viszont ők is megköszönhetik, a B. H.-ék, hogy megtiszteltem őket, s nem is új, de ma már mosolygatós és szánalmas mozgolódásukat észreveszem.
A B. H. tudta, hogy én – már csak mint kálvinista is – nem lehetek kongregációs birka. Azt is tudhatta s tudja, hogy ma már, éppen az ő nyomorult bizonyítványaik alapján, nem is vagyok olyan „érthet[et]len és homályos”, mint ők szeretnék. Rákosi Jenő, ha még szokott olvasni, azt is tudja, hogy az ő együgyű, de gyűlöletes és hazug, kompromittált nacionalizmusát mennyi kínnal iparkodtunk én és barátaim emberséges, demokrata patriotizmussá változtatni, mert Rákosiék negyven év alatt lejárattak itt minden hitet és becsületet e most majdnem halálos betegségű, züllött országban.
Azzal vádol a B. H. cikkecskeírója, hogy Máriát, Jézust, a szabadságot és a szegény nagyurakat bántom.
Nem válaszolok rá csak ennyit: fiatalabb koromban írtam egy vezércikk-nekrológot, mely tüzesebb, magyarabb, szebb volt a B. H. akármelyik cikkénél. Rákosi Jenőnek szántam, de a cikket, egy szerencsés ötlettel, tűzbe dobtam: éljen Rákosi harminc esztendeig még, éljen engem jóval túl, hiszen elég bűnhődés az neki, hogy testében élvén, éreznie kell már régi halottságát. Utolsó eset, hogy a B. H.-val szóba állok, s tőlem akár a feje tetejére állhat: a fejének már nem árt meg.
Világ 1913. december 30.
Ady Endre
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
