Tamás,
Tamás, 1. szent, apostol, Jézus tizenkét tanítványának egyike. Szt. János evangeliumában Didymus (a. m. iker) mellékneve van. Valószinüleg Galileából származott. Ő volt az, aki Krisztus feltámadásában hinni nem akart, innen a közforgó kifejezés: hihetetlen T. A hagyomány szerint Parthiában, Indiában és Etiopiában terjesztette a kereszténységet és Indiában vértanui halált szenvedett. Holttestét Edesszába, később Ortonába (Olaszország) vitték. A latin egyház dec. 21-én, a görög jun. 3-án ünnepli emlékét. L. még Apokrif könyvek és Nestorius.
2. T. (aquinói), szent, a legnagyobb skolasztikus, Domokos-rendi áldozópap, szül. roccaseccában (Nápoly) 1226-ban grófi nemzetségből, megh. Fossanovában 1274 márc. 7-én. Első oktatását a montecasinói bencésektől nyerte és azután a nápolyi egyetemen tanult. Miután filologiai és filozofiai tanulmányait befejezte, 1243. a Szt.-Domokos-rendbe lépett Nápolyban. Anyja elől, ki nem volt e lépésével megelégedve, előbb Rómába támvozott, később Párisba indult, de fivérei útközben elfogták és szülőhelyére vitték, ahol a családi vár egy tornyában kapott lakást és folytonos őrizet alatt állott. Csak két nővérének volt szabad őt meglátogatni, azzal a feladattal, hogy a rend elhagyására birják, de siker nélkül; sőt ők is kedvet kaptak a magasabb szellemi élethez. T. fogságának ideje alatt a szentirást, Lombardus Dententiáit és Aristotelest tanulmányozta. 1245 közepe táján, miután rokonságának minden kisérlete hajótörést szenvedett, visszatért Nápolyba, ahol letette a fogadalmat. Innen Kölnbe küldték és itt Albertus Magnus tanítványa lett. Hallgatagsága és szerénysége miatt tanulótársai «néma ökörnek» nevezték, de mestere, midőn T. egy nyilvános vitában fényes tehetségeiről, a jelenlevők legnagyobb csodálkozására, bizonyságot tett, igy nyilatkozott: «Mi ezt néma ökörnek nevezzük, de a tudomnyban még oly ordítást fog végbevinni, hogy az egész világ meghallja». Ugyanez évben mesterével Párisba utazott, hogy teologiai tanulmányait befejezze. 1248-ban visszatért Kölnbe mint magister studiorum és mint ilyen felolvasásokat tartott a bölcsészetről, szentirásról és Lombardus Sententiáiról. Pappá szentelték 1250-ben. A rákövetkező évben Párisba küldetett, hogy az akadémiai rangokat elnyerje. A baccalaureatust oly kitüntetéssel nyerte el, hogy az egyetemen teologiai felolvasásokkal bizták meg, aminek a legkitünőbben felelt meg. Ez időből származnak kisebb munkái, az u. n. Opusculák (de regimine Judaeorum, Responsiones ad Joh. Verc., de angolorum natura stb.). Megjegyezzük itt, hogy T. maga igen keveset irt, hanem diktált és sok ízben 2-3 irnokot foglalkoztatott. Nyilvánosan tulajdonképen 1255. lépett fel, amikor St. Amouri Vilmos De periculis novissimorum temporum c. munkájával szemben kiadta Clypeus potestatis ecclesiasticae contra Guil. de S. Amore stb. munkáját, melyben az előbbinek állításait halomra döntötte. 1256-ban hitdoktor lett és ez időtől kezdve zavartalanul tanított és irt 1261-ig, amidőn őt IV. Orbán pápa Rómába hivta. Ez időbe esnek következő nagyobb munkái: Quaestiones quodlibetales; De Veritate; Compendium theologiae; De perfectione vitae spiritualis és különösen örök becsü mesterműve: Summa contra gentiles. A pápa egyházi méltóságokkal akarta őt felruházni, sőt bibornokká szándékozta tenni, de ő minden méltóságot állandóan visszautasított és csak a Magister Palatii hivatalt fogadta el. A pápa 1264. bekövetkezett haláláig mint iró folyton működött. A pápa parancsára irta: Contra errores Gaecorum; Catena aurea és az úrnap officiumát. Ezeken kívűl: De Trinitate; Declaratio quorundam artic.; De unitate intellectus és számos kommentár Aristoteleshez. IV. Kelemen szintén igen tisztelte és szerette T.-t és a nápolyi érsekséget adományozta neki, de midőn szomoruságát és elkedvetlenedését észrevette, visszavonta a már kész kinevezési bullát. 1265. kezdte irni a Summa theologiae címü nagy művét, amelynek első részét 1267. adta ki. 1269. Párisba kellett utaznia, ahol két évi tartózkodása alatt emgirta: De anima; De potentia Dei; De spiritualibus creaturis; De vitiis et virtutibus; De humanitate Christi címü műveit és szakadatlanul dolgozik a Summán. 1271. Bolognába megy és kiadja a Summa második részét. 1272. a rendi főkáptalan a mindenfelől érkezett kérelmeket, amelyekben különféle egyetemek T.-t tanárul kérelmezik, tárgyalván, őt Nápolyba küldik, ahol a királytól kezdve mindenki a legünnepélyesebben fogadja, mnt a teologusok fejedelmét. Itt ismét számos kisebb művet és kommentárt irt. 1273 dec. 6. befejezte a Summa harmadik részének 90-ik quaestióját és azóta egy betüt sem irt a Summába. Visszavonult a tudománytól és készült a halálra. 1274. a pápa kivánságára a lyoni zsinatra ment, de útközben meghalt. Halála előtt tollba mondotta még az Énekek éneke magyarázatát. Halála után mindjárt mint szentet tisztelték, a szentté avatási pör azonban csak 1319. kezdődött és 1323 jul. 18. fejeződött be. V. Pius 1567. a «doctor ecclesiae» címet adta neki. Ünnepe márc. 7. Egyik életirója igy jellemzi: «Alázatos, testében és lelkében teljesen tiszta, imádságában jámbor, a tanácsban okos, szeretetben nagy volt, értelme világos, szelleme éles, itélete biztos, emlékezete hű volt, az érzéki fölött magasan állott és a földieket megvetette», miért is «angyali tudornak» is neveztetik. Aquinói szt. T. általában véve életszentsége, tudásának sokoldalusága, gondolkodásának magas röpte, kifejezéseinek pontossága, tudományának nagyszerüsége miatt megszerezte magának a keresztény világ csodálatát és a következő századok halhatatlan tanítója, Ágostonja lett. Életét számosan irták meg és kiadták műveit. V. ö. Wetzer-Welte, Kirchenlexikon (X., 911-931); Hergenröther, Kirchengeschichte (II.).
3. T. (Bradwardine), l. Bradwardine.
4. T. (canterbury-i érsek), l. Becket.
5. T. (celanói), l. Celano.
6. T. (kempisi), l. Kempis.
