PÚP
PÚP, fn. tt. púp-ot, harm. szr. ~ja. kicsiny. púpocska. Kinőtt, kidudorodott, kicsomósodott része valamely testnek. Púp van, púp nőtt a hátán, mellén. Púp a fa derekán. Kenyér, czipó púpja (dúcza, domója, gyürkéje. Szabó D.). Kalap púpja. Kemencze púpja. Csöcs, köldök púpja. Púpot vetni, v. púposhátat vetni a hajósoknál am. meggörbedni. V. ö. PÚPOSHÁT.
E szóban a kiállás, kinövés, kidudorodás alapfogalma rejlik, a végelemzésben azon szók közé sorozható, melyekben a po pu (bo bu) alaphangok felfuvódásra vonatkoznak, milyenek, poh, pocz, puffad, stb. Legközelebbi rokonai: búb, bób, búbita, bóbita, boborcsó, továbbá: bucz, buczka, bugyor, stb. Előhangra nézve ugyan különböző, de alapértelemben, mint magasodó kinövést jelentő következő szók is rokonok hozzá: csup, kup, hup, különösen ez utolsó, minthogy kupa am. púp, honnan hátahupás am. púpos hátu. Csagataj nyelven Vámbéry szerént pupak am. púp.
A púp, vékony i hangzóval píp, jelent kis pupot, p. a tyúkok vagy más házi madarak nyelvén támadt csomócskát. Innen púposkodik és pipeskedik egy értelmüek.
