II. A római ház, a minőnek Vitruvius (de architectura 6, 3) leírja s a minő a legtöbb ház Pompejiben mindenesetre a polgárság lakóháza, de már egyrészt a görög befolyás következtében bővült, másrészt a kényelemszeretet sok mellékhelyiséggel látta el, a melyek könnyen elmaradhattak. A lényeges részek azonban rendszerint nem hiányozhatnak s elrendezésök is gyakran ugyanaz, úgy hogy a római ház typusától legfölebb a provinciákban tértek el, hol mások is voltak az életfeltételek. Ezen részek közül a legrégibb az atrium. Az óitaliai ház úgyszólván csak belőle állott. Ősformájáról némi fogalmat nyújtanak az Albanónál talált négyszögű hamvládák a nagy ajtóval s felette egy nyilással, továbbá a hegyes tetővel, mely vagy négy felé lejtett s tectum pectenatum volt a neve, vagy mint a templomoknál, csak kétfelé, s akkor a tectum testudinatum név illette. Ilyen hegyes szalmafödelük lehetett később is még a parasztházaknak, a minthogy Vitruviusnál előfordul még az atrium testudiniatum elnevezés. De a városban ez a forma nem tarthatta fenn magát: kevés volt az a világosság, mit az ajtón, illetve a fölötte levő nyiláson át kaphatott, aztán a füst is megrekedt. Czélszerűbbnek látszott a tető közepén egy négyszögű nyilást hagyni: ha a tető maga kifelé lejtett, atrium displuviatum volt a neve. De mivel ez esetben az esővíz a háztetőről csak úgy folyhatott le, ha a házak között köz van, a tetőt inkább úgy szerkesztették, hogy oldalai befelé estek s így az eső az atrium közepére hullott. Innen a háztető nyilásának neve compluvium, míg a medenczéé alatta a padozatban, mely az esővizet felfogta, impluvium. Maga a tető vagy az egyik oldalfaltól a másikhoz érő két gerendán nyugodott (atrium tuscanicum), vagy pedig oszlopok tartották. Ha csak négy oszlop volt, az impluvium sarkain, a mint Pompejibne legtöbb háznál az eset, akkor atrium tetrastylum, ha több atrium corinthium. Mint e nevekből kitünik, az oszlopok alkalmazása már görög befolyást tételez fel s későbbi időből való, mint az atrium tuscanicum, mely viszont a régibb római építkezésben az etruscus befolyás túlsúlyát mutatja. Eredetileg, a mikor az atrium úgyszólván a házat képezte, szükségkép benne összpontosult az egész családi élet. Itt, az impluvium hátsó oldalán állott a tűzhely (focus), a honnan, mivel a fölszálló füst befeketítette a tetőt, mint a görögöknél a μελαϑρον, úgy a rómaiaknál az atrium elnevezés eredt. A tűzhelynél főztek s áldoztak egyaránt. Itt volt a házigazda pénzesládája s a hátfalnál a házastársak ágya (thalamus nuptialis). S a mint a háziasszony napját az atriumban töltötte gyermekeivel s szolgálóival, úgy a férfi is ugyanott fogadta barátait s cliensei látogatását. Az atriumban helyezték ravatalra a halottat is s ott akasztották fel az elhunytakra vonatkozó emlékeket. Pompejiben még akadtak egyes házak, melyekben az atriumon kívül legfölebb néhány mellékhelyiség van: a kapualja az atriumból nyiló 1–2 szoba, melyekben háltak stb. A mint ezen mellékhelyiségek száma az atrium körül nőtt, azonkép az atrium elvesztette régi jelentőségét s végül nem volt egyéb mint udvar. A leghátsó helyiség az atrium mindkét oldalán rendszerint egész szélességében nyitott volt (alae) s az előkelőknél az imagines elhelyezésére szolgált. A tablinum a bejárattal szemben, az atrium hátsó oldalán szintén egész szélességében nyitva állott. Eredetileg fadeszkákból összerótt lugas lehetett, hogy a szabadban enni és dolgozni lehessen. Télen hátsó oldalát egy deszkafallal elzárhatták. Később, midőn már díszteremmé alakult, a házigazda levéltárnak használta fel s innen kapta volna Plinius (n. h. 35, 7) szerint a tablinum nevet. A további terjeszkedés csak hátrafelé történhetett és pedig az által, hogy a tablinum mögött egy második udvar épült még pedig kivétel nélkül oszlopos tornáczczal ellátva (prestiylium). De nincsenek mindig mind a négy oldalon oszlopok. Kertnek (viridarium) is nézhetjük, mert közepe be volt ültetve növényekkel. Az atriummal rendszerint a tablinum jobb oldalán egy folyosó (fauces) kötötte össze. Mint az atriumból úgy a peristyliumból is ajtók nyiltak, melyek különféle rendeltetésű helyiségekbe vezettek. A hálószobák (cubicula) az ágy számára külön fülkével vannak ellátva s azonkívül a padozatról s a falfestésről felismerhetők. Az ebédlőhelyiségek (triclinia) rendszerint épen csak akkorák, hogy a patkóalakú kerevet, melyen lábaikkal jobbra nyújtózkodva helyezkedtek el, elférhetett. Aztán következett a konyha, az éléskamrák s nem ritkán a fürdő, melyeknek elhelyezésénél a helyi viszonyok s a czélszerűség voltak döntők. A mint van példa Pompejiben arra, hogy egy háznak két atriuma van, úgy előfordul két peristylium is (casa del Fauno). A római ház rendszerint emeletes volt. Keskeny, kényelmetlen, többnyire falépcsők vezettek föl az emeleti helyiségekbe, melyeknek kivétel nélkül cenacula volt a nevök, s vagy maga a háztulajdonos használta, vagy bérbeadta őket. Romában Augustus alatt legfölebb 70, Trajanus alatt 60 láb magas házakat volt szabad építeni. – A 437. ábra az ú. n. casa del poeta tragico alaprajza. Romjai Pompejiben a régibb thermákkal szemben a stradadele Terme mentén láthatók. 1824–1825-ben ásták fel, ma már jóformán csak a puszta falak meredeznek, de pompás falfestményei miatt (az Iliasból vett jelenetek), melyek a napolii múzeumba kerültek, a leghíresebb házak egyike. Bulwer Pompeji utolsó napjai czímű regényében Glaucus lakásául szolgál. az ajtó (A) a homlokfal közepén nyilott, két oldalán egy-egy bolthelyiség (C) volt, melyek a házhoz tartoztak. Az ajtó előtt nincs semmi előtér, ha ilyen volt, úgy annak vestibulum volt a neve. – A császárság korában a házak elé még oszlopos tornáczokat is építettek. Az ajtók (januae) rendszerint dupla szárnyuak voltak és mindig befelé nyiltak. Széles nyilásoknál több, összecsapható deszkalapból való ajtókat (valvae) használtak, vagy mint a boltoknál, az elzárás úgy történt, hogy a küszöb (limen) és a szemöldöklap (limen superum) közé oldalról egyenként deszkalapokat toltak be. A küszöb sohasem készült fából, két sarkában az ajtószárnyak (fores) csapokon forogtak s az elzárás belülről vagy a küszöbbe letolható reteszek (pessuli) segítségével történt, vagy pedig egy keresztrúddal, melynek végeit az ajtófélfákba (postes) eresztették be. Különben volt az ajtónak zára, úgy hogy az ajtót egy kulcscsal kívülről is be lehetett zárni. A tragikus költő házában az ajtón belül a kapualj (ostium, b, melyben a kapus, janitor, ostiarius szokott tartózkodni) padozatát egy mozaikból kirakott kutya diszítette cave canem felirattal. Az atrium (I) ú. n. tuscanicum volt, közepén a márványnyal beszegett impluviummal (E), melynek hátsó szélén egy díszes puteal áll. Két oldalán a két első keskeny folyosóban lépcsők voltak alkalmazva, a K helyiségben az atriensis lakhatott. Az L. és M. helyiségek cubicula (hálószobák), R ala, P tablinum, N fauces, G a peristylium, három oldalán oszlopos tornáczczal, a hátfalánál S-nél egy házi kápolna (sacrarium) áll, P a konyha I pedig a nyári triclinium. A 438. ábra az ú. n. Pansa-féle ház alaprajza, mely a ház homlokzata szintén a strada delle Termére néz. De a másik három oldalát is utczák szegélyezik, úgy hogy rendes insulát képez. Első tekintetre feltünik az alaprajz szabályossága, a miért is mint a római ház legszemléltetőbb példáját szokás idézni. Az ajtó (1) előtt egy kis vestibulum van, az atriumból (2) kétfelől 3–3 cubiculum (3) s az alae (4) nyilnak, szemben 5 a tablinum, 6 a fauces, odább 9 a peristulium, hátsó oldalán egy díszes teremmel (10), melynek oecus volt a neve. Azon túl még egy kert is volt. Az utczára közvetetlenül nyiló helyiségek boltoknak vagy ipari czélokra szolgáltak, így a bal oldalon egy péküzlet létezett. Csak épen elől a bejárattól balra a második bolt állott a ház belsejével kapcsolatban, a többieket a háztulajdonos másoknak bérbe adhatta. – Romában még nem igen sikerült polgári ház összefüggő maradványait felfedezni; a legtekintélyesebbek még a Palatinuson láthatók, melyekben Livia házát vélik fölismerni. Revue arch. 1870, table 14. Még kevésbbé ismerjük, minő volt a római ház másutt Italiában vagy a tartományokban. Aquincumban már a lakóházak hosszú sora áll feltárva, de egyik sem hasonlít a másikhoz. Legfölebb a 439. ábra alatt közölt alaprajzon ismerhetünk fel a római ház lényeges részei közül nehányat: ilyen a kövezett udvar (H) az impluviummal, melyből az I terembe lépünk, hol a két oszlop a boltozatot tartotta. A kettő együttvéve képezhette az atriumot. Legkevésbbé lehet kétség az iránt, hogy az S folyosó e peristylium fedett része volt. A felső bal sarokban van a házhoz tartozó magánfürdő. Míg azonban Pompejiben rendszerint csak a fürdőkben találhatók hypocaustumok, melyek segítségével a helyiségek fűthetők voltak, Aquincumban minden házban volt legalább egy-két ilyen, a mit természetesen a zordabb éghajlat könnyen megmagyaráz. Az italiai házakban régen ép úgy mint ma csakis hordozható serpenyőkben és kandallókban (caminus, focus) égettek faszenet. A füst az ajtókon sa compluviumon át szállt el, kéményeket csak később s akkor is kivételesen építettek. Kívülről a római ház leginkább boltjaival vonta magára a járókelők figyelmét. A hol ezek hiányoztak, legfölebb az ajtónak volt díszesebb kiképzése. Az emeleti helyiségeknek voltak ugyan ablakai (fenestrae), de azok össze nem hasonlíthatók a mi ablakainkkal, inkább rések voltak deszkatáblákkal v. áttetsző üveglapokkal (vitrum). Annál inkább törekedtek arra, hogy a ház belseje minél tetszetősebb képet nyújtson. A 440. ábra a casa del poeta tragico atriumát állítja elénk, némi fogalmat adva arról az elegantiáról, mely általában a római házak külsejét jellemezte. A padozat (pavimentum) sohasem készült fából. A legközönségesebb volt az opus signianum, mészvakolat apróra tört téglával keverve, melyben esetleg nagyobb tégladarabokból geometriai mintákat is rakhattak ki (opus testaceum). Az ú. n. pavimentum sectile különböző színű s különböző geometriai alakokkal biró márványokból állott. A legdíszesebb volt a mozaik (opus musivum), apró, különböző színű czövekekből művészettel összeállítva, úgy hogy egész festményeket ábrázolhatott. A mi a pompeji házak falfestményeit illeti, Mau (Geschichte der decorativen Wandmalerei in Pompejii) 4 stilust különböztet meg: 1) a róma-előtti időben a márványburkolatot plastikus stukkmunkában utánozták; 2) a köztársaság korában ugyancsak a márványburkolatot utánozták, de már puszta festéssel s azt építészeti rajzokkal egészítették ki; 3) a császárság elején, körülbelül Kr. u. 50-ig az ornamentalis stilus dívott, melyet szép és tiszta formák jellemeztek; végül 4) az utolsó időben az ornamentalis stilus mellett főkép ismét az építészeti rajz, de a valóságban nem létezhető, ú. n. phantastikus compositiókkal, s a színek is a legrikítóbbak lesznek. A 441. ábra ezen utolsó strilusra példa. A festés ritkán történt száraz falon (al tempera), hanem többnyire akkor, mikor még a falvakolat nedves (al fresco) volt. Ha a provinciákban a lakóházak belső kiállítása általában nem is lehetett oly fényes mint Pompejiben, azért mégis előfordul, mint Aquincum példája mutatja, mozaik is, a falak pedig szintén festve voltak, bár a márványutánzásnál művészibb fokot a szobafestés ritkán mutat fel. – Marquardt, Das Privatleben der Römer, 13, 213–250. Guhl-Koner, Das Leben der Griechen u. Römer, 5. Aufl. 462–484. Overbeck-Mau, Pompeji in seinen Gebäuden, Alterthümern und Kunstwerken, 4. Aufl. 244–376. K. BÁ.