A DELEGATIÓKRÓL.

Full text search

A DELEGATIÓKRÓL.
A hatvanhetes bizottság 1867. január 31-dikén tartott ülésében albizottsága javaslatának 31. §-át Szentkirályi Mór indítványára a következő mondattal toldotta meg: «Ezen bizottságok tagjainak száma a részletek tárgyalásakor fog meghatároztatni; most csak annyi mondatik ki, hogy ezen szám egy-egy részről 60-at meg nem haladhat.
A bizottság a javaslat 34. §-át Szentkirályi Mór indítványára a következő szövegben állapította meg: «A bizottságokat mindenkor ő felsége fogja összehivni bizonyos határnapra és azon helyre, hol ő felsége azon időben tartózkodik. Óhajtja azonban a magyar törvényhozás, hogy az ülések fölváltva, egyik évben Pesten, másik évben Bécsben, vagy ha ő felsége többi országainak gyűlése és ő felsége így akarná, azon országok más valamelyik fővárosában tartassanak.»
A 37. §. ugyancsak Szentkirályi Mór indítványára így fogadtatott el: «Ha ezen irásbeli üzenetek által nem sikerülne a két bizottságnak véleményét egyesíteni: akkor a két bizottság együttes ülést tartand, de egyedül csak egyszerű szavazás végett. Ezen együttes ülésben a két bizottság elnökei fölváltva egyszer az egyik, másszor a másik, fognak elnökölni. Határozat csak úgy hozható, ha mindenik delegatio tagjainak legalább két harmada jelen van. A határozat mindenkor absolut többséggel hozandó. Mivel pedig a paritás elvének gyakorlati alkalmazása mindkét félnek érdekében éppen a 262szavazásnál legfontosabb, szükséges leend szabályt alkotni az iránt is, hogy midőn szavazás alkalmával egyik fél delegatiójából több tag hiányzik, mint a másikból, mi módon kell a szavazók számára nézve a szükséges paritást tettleg helyreállítani. Ezen szabály legczélszerűbben akkor állapítható meg, midőn e jelen munka részletei kidolgoztatnak. A jegyzőkönyv mindenik fél nyelvén fog vezettetni a két fél tollvezetői által, s közösen hitelesíttetik.»
A 38. §. Szentkirályi Mór indítványára a következőleg állapíttatott meg: «Ha három üzenetváltás sikertelen maradt, joga van mindenik félnek a másik részt fölszólítani, hogy a kérdés közös szavazás által döntessék el, mely esetben a két fél elnökei együtt állapítják meg a szavazási ülés helyét, napját és óráját, s arra mindenik elnök meghívja a maga bizottsága tagjait.»

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit