1848/49 vízválasztóján és utána

Full text search

1848/49 vízválasztóján és utána
A nagy történelmi fordulón a Madách-fivéreket a forradalom táborában találjuk: Károly öccse a hadügyminisztérium tisztviselője; fiatalabb testvére, Pál választmányi jegyző Nógrádban, Kossuth futárja a tavaszi hadjáratban, végül (22 évesen) Nógrád alispánja. Költőnk maga – a korábbi hiedelemmel ellentétben, miszerint betegsége miatt nem vett részt a szabadságharcban – 1849 júniusáig ellátta a főbiztos hivatalát, azaz a nemzetőrség felfegyverzését és ellátását, sőt (az egykorú jegyzőkönyv szavaival) „magát beteges állapota mellett is elmenetelre felajánlván”, harctéri szolgálatra szintén jelentkezett, bár táborba szállására nem került sor.
Akit meggyőződése és életútja így vezetett el a forradalom igenléséig, azt a szabadságharc bukása emberi léte alapjaiban rázta meg. Nővérét, unokaöccsét és honvédőrnagy sógorát román népfelkelők verték agyon, Pál öccsét csak betegsége, majd halála mentesítette a felelősségre vonástól. 1852/53-ban pedig Madách Imre szenvedett börtönbüntetést és internálást Kossuth bujdosó titkárának rejtegetéséért; a másik két (súlyosabb) vádpontot, az emigrációs kapcsolattartást és az összeesküvést nem tudták rábizonyítani. Az eseményekben való részvétele, a börtönbüntetés eltávolította feleségétől, házasságuk felbomlott.
1853 után az alsósztregovai dolgozószoba, az „oroszlánbarlang” egyike a magányos irodalmi műhelyeknek, amelynek lakója tulajdonképpen két életet élt: nappal – mint földesúr és családfő – intézte a birtok, az úrbéri rendezés ügyeit, a pereket – éjszakánként pedig ismét gyűltek a feljegyzések, szaporodtak a versek (egy-egy sorban már a Tragédia villanásaival) és az átdolgozott drámakísérletek. Csakis így érthető, hogy Az ember tragédiája roppant eszmekatedrálisának megalkotásához elég volt egy bő esztendő, 1859. február 17. és 1860. március 26. között. Előtte még egy röpke, néhány hetes közjáték: A civilizátor c. arisztophanészi komédia – kegyetlen gúnyirat az önkényuralmi rendszer önmagát dicsértetni sem átalló belügyminiszterére, Alexander Bachra.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit