A magyar kottaírás egyedisége
A magyar kottaírás egyedisége
A hangjegyírás a középkorban nemcsak technikai eszköz, hanem a zenei gondolkodásmód, hallás, sőt a kulturális látókör és öntudat kifejeződése. A 11. században Magyarország a "vonal nélküli német neumaírást" ismerte meg, mely nem a hangokat, hanem csupán a dallamirányokat rögzítette (emlékeztető célzattal) pergamenre. E korszak legszebb emléke a Codex Albensis, az 1130 táján Székesfehérváron (vagy Gyulafehérváron) lemásolt, mintegy 300 oldalas kottás zsolozsmáskönyv. Ez idő tájt azonban Olaszországban már elterjedt Arezzói Guido találmánya, a vonalrendszeres kottaírás, mely alkalmas volt a hangmagasságok pontos jelölésére. Magyarország azonban nem Guido kottaírását vette át, hanem annak alapgondolatát. Felhasználva itáliai, franciai elemeket, de ugyanakkor a saját 11-12. századi hagyományát folytatva, egy jól átgondolt, egységes hatású magyar kottaírást alkotott – elsők között földrajzi környezetünkben. A 12. századból még csak rövid feljegyzések az új írás tanúi, 1200 után azonban rohamos gyorsasággal terjedhetett, hiszen Erdélyből is vannak "magyar notációs" emlékeink, az első így írt teljes könyv pedig valószínűleg a déli országrészből származik (1230 körül keletkezett kottás misekönyv, ma az ausztriai Németújvár ferences könyvtárában). A magyar hangjegyírás legszebb, legkiérleltebb emléke az Anjou-kor elejéről maradt ránk: ez a Pozsonyban őrzött Esztergomi Missale (14. század eleje).
Csodaszarvas-ábrázolás (valószínűleg a regölésre utalva) egy 12. századi magyar kódexben
E forradalmi újítás egy nagy feladattal járt: a hagyományozott több ezer gregorián dallamot meg kellett fejteni és le kellett írni az új kottaírással. Éppen ez az akció adhatott alkalmat arra, hogy a "magyar gregorián" dallamváltozatokat és dallamrepertoárt lerögzítsék. A dallamrepertoárnak akkor már része volt több tucatnyi, itthon született dallam is. Igazolni tudjuk például néhány adventi, karácsonyi, nagyböjti, liturgikus ének magyar eredetét. A legjellegzetesebb példákat a magyar szentek tiszteletére készült ünnepi énekkoszorúból idézhetjük. István király tiszteletére már a 11. század végén készültek antifónák, majd újabbak 1130 táján. A 12. század végén megszületik László király ünnepi zsolozsmája is, s ekkor írják István király miséjének verses "sequentiáját", már az új, francia stílusban. A ciklusok majd 100 év múlva, a tatárjárás után válnak teljessé, Imre herceg zsolozsmájával, s azzal a nagyszerű éneksorozattal, mellyel István király ünnepének énekanyagát gazdagították, irodalmilag is, zeneileg is európai rangú alkotásokkal.
