Vörösmarty Mihály: EGY KORÁN HALÓ VÉGSZAVA
Sok bajok és örömek lakhelye, földi világ! |
Haj! számára kihalt színeden a vigaság: |
Önként is berekeszt sírom üdőnap előtt: |
A vad enyészetnek szótalan helyt nem adok. |
S vég mozdultában port zavar hantjaidon. |
Haldokló szeme rád, s kellemeidre mered. |
Szótalan adja-e ki lelkemet a hideg ajk? |
Nyúgatig, aki csak ért, s emberi szóra ügyel, |
És bár sok szivekig hajtsa beszédeimet! |
Fagyva szorúlt útján csak hörög a lehelet. |
Hogy testvére vagyok, földre tekintve pirúl. |
Hogy fölös átkok alatt bús temetőmbe rogyok. |
Szellő, vidd szavaim, vidd tova s ifjakat ints! |